Undorító meglepetés ért egy ausztrál nőt, amikor elkezdte enni a KFC egyik queenslandi éttermében vásárolt csirkéjét. Hamar kiderült ugyanis, hogy a hús belül még teljesen nyers volt - írta a Yahoo News Australia.

Rosi Lancaster a KFC Facebook-oldalán tette közzé az ételről készült fényképeket, miután állítása szerint az étteremlánc majdnem egy hétig semmit sem reagált panaszára. Elmondása szerint pénteken vette a nyersen kapott csirkét Townsville városában, és azonnal fel is hívta az éttermet, hogy panaszt tegyen.

A lány a telefon másik végén érdeklődő volt, és kérte, hogy e-mailen küldjek fényképeket, és utána visszahívnak. Azóta sem hívtak vissza, nem volt semmi válasz.

A Yahoo cikke szerint a nő posztja nagy sikert aratott, és több, mint 8300 komment érkezett rá.

A nyersen kapott csirke. Fotó: Facebook/Rosi Lancaster

A KFC egyik szóvivője ezek után közölte a Yahoo News-zal, hogy már felvették a kapcsolatot Lancasterrel, akinek felajánlották, hogy visszafizetik neki az étel árát. Egyben közölte, hogy teljesen kivizsgálják az esetet, hogy megtudják, miként történhetett, hogy nyersen szolgáltak fel csirkehúst a vendégnek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!