Ki ne érezte volna úgy, hogy szikrák pattognak, amikor szerelme kezét szeretné megfogni?

Rettenetesen fontos, hogy mit néz az ember tiniként a tévében. Minthogy ez az időszak kérdésekkel és aggályokkal teli, ráadásul a hormontúltengés felfokoz minden élményt és érzelmet, nem lehetséges túl sok fogódzót adni nekik. Mert a tinifilmek, tinisorozatok egyértelműen fogódzók: kortársaik mellett ezekben látnak példákat arra, hogyan is kéne csinálni ezt az élet nevű dolgot. Így aztán egyáltalán nem lebecsülendő annak a súlya, hogy ezekben a történetekben mit ábrázolnak normaként, és mit megengedhetetlenként - egyáltalán nem csak szexuális értelemben, hanem úgy általában, emberileg.

Az én tinikorom menő sorozatai - Szívtipró gimi, Az első csók és hasonló nyalánkságok - is adtak ugyan támpontokat barátok-iskola-szívügyek fronton, de azért még többnyire megmaradtak az erősen visszafogott progresszivitásnál, és bőven lett volna hova fejlődni nőkkel és férfiakkal kapcsolatos sztereotípiákban, a heteroszexualitástól eltérő teljes szivárványskálán meg pláne. És miközben az Eufória zsenialitásához, időszerűségéhez, fontosságához nem fér kétség - e cikkben írtunk róla, miért -, azért szerencsére a tinédzserek többségének jelenleg még sokkal inkább hasonlítanak a mindennapjai azokra a jóval kevesebb kábítószermámorban, és jóval több rózsaszín ködben telt napokra, amit a Heartstopperben látunk.

Kapcsolódó

Azért működik az Eufória, mert nem köti magát semmilyen szabályhoz

Eredmények, háttér és miértek az Eufória második évadjáról.

Főszereplőnk, Charlie teljesen átlagos tini, van pár jóbarátja, hobbija, aggódik iskolai eredményeken és népszerűségen - ám mindennapjai már így is sokkal jobban telnek, mint az előző tanévben, amikor iskolai zaklatás áldozata volt, főként annak okán, hogy meleg. Egy tanára segített, így már jobb a helyzet, és a tizedik osztályt jóval nyugodtabban, egy kedves új padtárssal és egy édes titokkal kezdi: időnként titkos találkozókon csókolózik egy idősebb fiúval, Bennel. Ben ugyanakkor semmiképp sem szeretné, hogy más is tudjon a dologról, kicsit túl is kompenzál, és igazi parasztként viselkedik Charlie-val, ha nem kettesben vannak. Charlie véget is vet a dolognak, Ben azonban tovább nyomul, erőszakoskodik, csak az új padtárs, Nick közbelépése segít a helyzeten. A mentőakció kapcsán csetelni kezdenek, egyre közelebb kerülnek, Charlie vonzódik is Nickhez, aki azonban mindenben hozza a hetero sztereotípiát. Charlie-t barátai óva intik a belezúgástól, ám ez elkerülhetetlen, és hát abban sem biztos egyáltalán, hogy Nick nem viszonozná az érzéseit.

Magyarán: klasszikus mézédes tinédzserromantika, csak éppenséggel itt két kamasz fiú között bimbózik a körülmények nehezítette románc. Meg lány és lány között, fiú és lány között - Charlie baráti körében értelemszerűen akad mindenféle kombináció. Mindeközben zajlanak a gimnáziumi mindennapok, két külön intézményben - egy fiú- és egy lányiskolában - jó- és rosszfej iskolatársakkal, támogató és közönyös tanárokkal, fenomenális és naiv szülőkkel - egyiküket nem kisebb név, mint az Oscar-díjas Olivia Colman alakítja, egyetlen igazán ismert színészként a szereposztásban - rögbivel és iskolai zenekarral, baráti filmezésekkel, videójátékozással, háziállatokkal.

Nincsen ezekben a tinikben, ezekben a történetekben semmi különös - épp ezért olyan fontos, hogy készülnek ilyen ifjúsági tartalmak: milliónyi tininek lehet elsöprően fontos, hogy egy ennyire középre hangolt, nem a szélsőségeket ábrázoló történetben láthatja viszont saját nagyon is valós dilemmáit. Woke, LMBTQIA , igen, de csendesen, a botrányoson túli jelleggel az, ami finom emlékeztető lehetne azoknak, akik még mindig azt gondolják, hogy a homoszexualitás csak a bőrtanga és tollboa tengelyen értelmezhető - de csak lehetne, hisz egy homofób nyilván nem fog végignézni egy romantikus történetet két meleg tizenötévesről.

A többiek viszont, akik megnézik, archetipikusan, minden műfaji követelménynek maximálisan megfelelő édes-kedves-megható romantikus történetet látnak majd, amelynek helyén van az esze és helyén van a szíve is, és amely ráadásul nagyságrendekkel egészségesebb párkapcsolati, emberi mintákat mutat, mint a tipikusan tiniknek szóló kortárs tartalmak jelentős része - gondolok itt például a Csókfülke rémes, bántalmazó kapcsolataira. A Heartstopper éretten és progresszíven beszél a másságról és arról, hogy bár egyesek szerint az ma már szinte divatos, valójában nagyon is sok kínlódást okoz az érintetteknek. Emellett pedig a sorozat ízlésesen, de tagadhatatlanul szentimentális, viszont e szentimentalitásában abszolút éleslátó emberismeretet mutat: ki ne érezte volna úgy, hogy szikrák pattognak, amikor szerelme kezét szeretné megfogni? És minthogy a célcsoportként kijelölt generáció mémekben és emojikban fejezi ki magát, tökéletes választás a sorozattól mindezt apró animációkkal kifejezni - kicsit elveszi az érzelmek élét, ami fontos lehet a közönyt a menőség alapelemeként kezelő korosztálynak, nem mellesleg a sorozat ezzel integet vissza a képregénynek, amely alapján készült. Miközben nyilván tudjuk: olvadozni jöttek ők is, azért jöttünk mind - egy románcot nem lehet cinikusan nézni, főleg, ha ennyire kedves és ártatlan.

A Heartstopper (Fülig beléd zúgtam) a Netflixen nézhető, akár magyar szinkronnal is, nyolc darab alig félórás epizódban. 24.hu: 8/10

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!