A Squid Game című dél-koreai túlélődráma sikere alighanem a Netflixet is váratlanul érte, a sorozat a jelenlegi trendek alapján hamarosan a streamer legnépszerűbb tartalma lehet, ám még így sem a szolgáltató meglepetése volt a legnagyobb a sorozat kapcsán, hanem azé a dél-koreai nőé (bár korábbi hírek férfiként hivatkoztak rá), akinek a telefonszáma feltűnt a sorozat egy jelenetében, ennek nyomán pedig a rajongók elkezdték hívásokkal és üzenetekkel bombázni nagy tételben. Mint beszámoltunk, a nőnek, aki több mint tíz éve birtokolja a számot, több mint négyezer üzenetet kellett kitörölnie telefonjából, hívásból pedig annyi érkezik, hogy, mint fogalmaz, nem tudja folytatni a mindennapokat.

A sorozat egyik jelenetében ugyanis ez a szám látható, amelyet fel kell hívni ahhoz, hogy valaki bekerülhessen a játékba, amiről a Squid Game szól. És úgy tűnik, a nézők a való életben is boldogan bekerülnének a véres játékokba.

Eleinte nem tudtam, miért történik a dolog, de egy barátom elmondta, hogy benne volt a számom a Squid Game-ben, ekkor értettem meg, mi történik

- nyilatkozta a Money Todaynek a nő, akinek a számát már politikus is megpróbálta megvásárolni, ám ő visszautasította az ajánlatokat.

A Netflix arra kérte a nézőket, hogy hagyják abba a szám hívogatását, ám úgy tűnik, ez nem vezetett eredményre, így most bejelentették, kiszerkesztik a jelenetből a kérdéses képsorokat. A Squid Game szeptember 17-én került ki a Netflixre, és a szolgáltató elmondása szerin tíz nap alatt mintegy kilencven országban lett toplistavezető. A sorozatról itt írtunk.

Kapcsolódó

Hiába tarolták le a Squid Game véres gyerekjátékai a világot, attól ez még nem egy remekmű

Hatalmasat fut a Netflixen a koreai túlélő dráma, amelyben kétségbeesett emberek vetélkednek egy halom pénzért, vállalva akár az erőszakos halált is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!