Előző évben nagy ráhatásra, az igazgatónő és az iskola kedvéért vállaltam egy hét Erzsébet-tábort. Reggel 8-tól 4-ig tartott a munkaidőm, 5 napi munkáért 25 000 forintos CBA-utalványt kaptam. Ezt is decemberben sikerült eljuttatniuk, többszöri telefonálgatás után


- erről beszélt a 24.hu-nak egy székesfehérvári pedagógus. Andrea (kérésére a nevét megváltoztattuk), aki 34 éve tanít felsősöket, azt követően kereste meg portálunkat, hogy nemrég megírtuk: megalázó összegért is elvállalják a tanárok a nyári táboroztatást. Korábbi cikkünkben az önkormányzatok által szervezett és fizetett gyermekfelügyeletről számoltunk be, de szóba kerültek az Erzsébet-táborok is.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ vezetője ugyanis tavaly a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy "míg az önkormányzati táborokban a tanárok a szabadságuk alatt végezték a munkát napi 5-12 ezer forintos pluszért - gyakran húsznál is több gyerekre vigyázva -, addig az Erzsébet-táboroknál nem a szabadság terhére látják el a gyermekfelügyeletet a tanárok, a ledolgozott időt később szabadságként kivehetik, és heti 25 ezer forintos étkezési utalványt kapnak utólag."

Hajnal mondataiból első ránézésre akár még úgy is tűnhet, hogy az Erzsébet-táborokban sokkal jobban megbecsülik a pedagógusokat, de Andrea szerint ez nem igaz. Egyrészt

a 25 ezer forintos Erzsébet-utalvány nagyjából 600 forintos órabért jelent, és a táborba jutást (jelen esetben egy székesfehérvári iskolába) maguknak fizetik a pedagógusok.

"Ki az, aki ennyiért elvállalná a táboroztatást önként?" - kérdezi Andrea. Elmondása szerint az iskolavezetőkre nagy nyomást gyakorolnak a Klebelsberg Központból, így viszont nem nagyon van más választása a pedagógusoknak, minthogy az igazgató kérésére elvállalják a munkát. A Pedagógus Szakszervezet szerint is több helyen kötelezik a pedagógusokat a táboroztatásra, de felhívják a figyelmet arra, hogy a tanárok nem kötelesek elvállalni a gyermekfelügyeletet nyári szünetben.

A székesfehérvári pedagógus azt sem érti, miért CBA-utalványt kapnak. Mint mondja, a városban nincs is ilyen üzlet, csak 30 kilométerrel odébb tudná levásárolni. Végül egyik hétvégén egy lepsényi boltban adta el az utalványát egy vásárlónak.

Andrea egyébként nagyon jól érezte magát a táborban, élvezte a gyerekekkel töltött időt, sok programon vettek részt. Azt viszont megalázónak tartja, hogy ezért a fárasztó munkáért CBA-utalvánnyal fizetnek.

Idén is 25 ezret kapnak a pedagógusok

Az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány és a Klebelsberg Központ (KK) 24.hu-nak küldött válaszaiból kiderül, hogy különbséget tesznek ottalvós és nem ottalvós táborok között:

  • A Napközi Erzsébet-táborok hétfőtől péntekig, jellemzően 8-16 óráig tartanak. Az alapítvány úgy fogalmaz, hogy "ezekben elhivatott pedagógusok vesznek részt, ők szervezik ezeket az Erzsébet-táborokat, és a havi fizetésükön felül, pluszjuttatásként részesülnek egységesen a 25.000 Ft értékű CBA hidegétkezési utalványban adómentesen, minden tábori héten 2019 óta."
  • A vasárnaptól péntekig tartó ottalvós, balatoni Erzsébet-táborokban viszont "a pedagógusok szerződött önkéntesként vesznek részt, és a havi fizetésükön felül, pluszjuttatásként 25.000 Ft-ot kapnak kézhez adómentesen az iskolai szünetben".

A tanárok étkeztetésével kapcsolatban azt írták, hogy az ottalvós nyári táborokban minden résztvevő számára (így a pedagógusok számára is) biztosított a napi ötszöri étkezés, és ingyenes a vonatút is a táborba, valamint haza. Andrea elmondása szerint a napközis táboroztatás alatt viszont ők egyszer sem kaptak enni, miközben a gyerekek napi öt alkalommal étkeztek. Ezért megkérdeztük az alapítványt, hogy a nem ottalvós táborokban is biztosítják-e a pedagógusok étkezését. Ha erre is válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Andrea nem tud arról, hogy szabadság formájában kivehetné a nyáron ledolgozott napjait. A Klebelsberg Központ válasza szerint "arról, hogy szabadság alatt vagy munkaidő terhére látja el a feladatot, a pedagógusnak kell nyilatkoznia még a tábor előtt." A válaszból arra következtettünk, hogy ha egy tanár szabadnapot kér az elvégzett munka után, akkor ő nem kap étkezési utalványt, de a Klebelsberg Központ válaszából kiderült, hogy a Napközi Erzsébet-táborokat szervező pedagógusok minden esetben megkapják az utalványt.

Így viszont nem világos, hogy mi a különbség aközött, ha valaki "a szabadság alatt vagy munkaidő terhére látja el a feladatot". Erre is rákérdeztünk még, ha megjön a válasz, frissítjük cikkünket.

A KK azt is hozzátette, hogy a tanév rendjéről szóló rendeletben szereplő tanítási szünetek napjainak összege magasabb, mint a pedagógusok éves szabadságkerete, ezért a szabadság kiadására is van lehetőség.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!