Ráadásul az igazgató, Oroszné Kopányi Katalin aktív asszisztálásával próbálták távozásra bírni. Ugyanennek a tankerületnek már a vasalódeszkás tanár kapcsán is híre ment az országban.

Öt hónapon keresztül csak bérének egy részét kapta meg a makói József Attila Gimnázium új némettanára. Amikor első alkalommal kapta meg a fizetését, akkor vette észre, hogy jószerivel gyakornoki pénzt kap 27 pályán töltött év után. Mikor rákérdezett a tankerületnél, azt a választ kapta, hogy legyen türelemmel, számolják a bérét. A türelem öt hónapig tartott, majd, miután többszöri kérésére sem kapta meg a neki járó pénzt, a tanárnő jogi lépésre szánta el magát. A PDSZ jogi segítségével kiszámolta, hogy mennyivel adósa a tankerület és bírósághoz fordult.

A tanárnő elmondása szerint, a Miklós Anikó vezette tankerület parancsba adta Oroszné Kopányi Katalinnak, az iskola intézményvezetőjének, hogy rúgja ki a renitens pedagógust. Az igazgató készségesen végrehajtotta a központ utasítását, csupán az volt a probléma, hogy az nem lehetett indok, hogy érvényesíteni merészelte a jogait. Tehát bement a tanárnő órájára, „ami után szakmaiatlan bírálatot adott. Leminősítette a munkámat, mintha nem értené, hol van, pedig látogatás előtt pontosan tájékoztattam, mely csoporttal hol tartok, mennyit haladtunk, mi következik.

Az igazgató nem nyelvszakos (általános iskola 5. osztályában tanít matematikát), így kizárólag pedagógiai kérdéseket vethet fel a látogatott órával kapcsolatban, ilyesmi azonban nem hangzott el.” – mondta el a tanárnő a HVG-nek.

Oroszné azonban nem adta fel. Az év végén azt közölte, hogy nem hosszabbítja meg a némettanárnő szerződését, annak ellenére, hogy határozatlan idejű munkaszerződése volt. Az indok: nem tett le semmit az asztalra. Nem vette figyelembe a számos versenyeredményt, a németes karácsony megszervezését, a diákok többségének német nyelv iránti motivációjának felkeltését sem, csupán a tankerület óhaját akarta végrehajtani.

Kiderült, a tanárnő esete nem egyedülálló, ahogy mondta: „A pénzek visszatartása, úgy tűnik, teljesen mindennapos errefelé. Egy kollégám rá is kérdezett, hogy bizonyos neki járó pénzt melyik paragrafus alapján nem utalnak neki. A tankerület válasza ennyi volt: ezt így szoktuk.

A makói József Attila Gimnázium példás együttműködése a tankerülettel már korábban témát adott a sajtónak: annak idején itt próbálták jobb belátásra téríteni Vezsenyi Lászlót, aki a COVID járvány miatti online oktatás idején vasalódeszkán imitált úszást. Akkor az a túlkapás a tankerület akkori vezetőjének a pozíciójába került, kíváncsiak vagyunk, ennek az ügynek lesz-e ilyen folytatása.

A meghurcolt némettanárnő végül önként távozott az iskolától.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!