A Magyar Kézilabda Szövetség úgy döntött, hogy véget vet a kézilabdaszezonnak, viszont bajnokot és kiesőket nem hirdettek. Ahogy az MKSZ alelnöke, Nagy László fogalmazott, a 2019/2020-as szezont meg nem történtnek tekintik, így a nemzetközi kupákban azok indulhatnak, akik az előző idény alapján jogosultak voltak.

Vége a magyar kéziszezonnak, nincsenek bajnokok és kiesők

Az MKSZ elnöksége befejezetté nyilvánította a hazai bajnoki és kupasorozatokat.

Ez a döntés több csapatot is kellemetlenül érint, például a férfimezőnyben szereplő Gyöngyöst, amely a harmadik helyen állt, ám mivel tavaly a hatodik volt, így nem indulhat majd a nemzetközi kupákban - a Csurgó és Balatonfüred ugyanakkor jól jött ki a szövetség döntéséből, a hatodik és hetedik pozíciójuk ellenére ott lehetnek majd az európai sorozatokban. Németh Tamás, a gyöngyösiek csapatkapitánya nem titkolta elkeseredését.

Egyszerűen nem értem, hogy van ehhez merszük az illetékeseknek?! Évek alázatos munkáját annullálták ma egy "tollvonással"… Mi köze a sportban a tavalyi bajnokság helyezéseinek az idei 73%-ban lejátszott bajnokság helyezéseihez? Olyan csapatok kerültek elénk, akikkel szemben egymás elleni eredményt tekintve jobbak voltunk, illetve pontszámban is min. 4 ponttal mögöttünk voltak a tabellán! Ezt hogy lehet úgy megítélni, hogy ebben az évben ők mégis jobbak, mint mi? (…) Megérdemeltük volna, hogy legalább megkérdezzék, hogy akarunk-e EHF kupában indulni!

- írta Facebook-bejegyzésében Németh Tamás.

Azt is írta, hogy az NB I úgy néz ki, van öt csapat, a többiek pedig csak asszisztálhatnak a bajnoksághoz. Arra is kíváncsi, hogy a többi bajnokság, például a Bundesliga hogyan dönt majd a bajnokság lezárásáról.

Csak gratulálni tudok azoknak, akik ezt a döntést meghozták. El sem tudom mondani mit érzek és ezt egy város, csapat nevében mondom…

A dánok egyébként szintén véget vetettek már az idényüknek, ott hirdettek bajnokokat és kiesőket is.

Kiemelt kép: Facebook / Gyöngyösi Kézilabda Klub


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!