Klujber Katrin combizomsérülés miatt szerdán nem játszhat Dánia ellen a magyar női kézilabda-válogatottban a spanyolországi világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, írta az MTI.

Kapcsolódó

Kézi-vb: napokkal a meccs után változott meg a végeredmény

Beletelt egy kis időbe, míg sikerült korrigálni a hibát.

"Klujber kiesése óriási érvágás volt. Sajnos Dánia ellen biztosan nem szerepelhet, azt pedig majd meglátjuk, milyen állapotban lesz a pénteki meccs előtt" - nyilatkozta Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány.

A Ferencváros jobbátlövője hétfőn a Németországgal szemben 25-24-re elveszített utolsó csoportmérkőzés elején egy felugrásnál sérült meg, ezért a folytatásban már csak büntetőket lőni tért vissza a pályára.

Szerencsére nem komoly a sérülésem. Kezeljük a lábamat, megteszünk mindent, amit tudunk, hogy folytathassam

- mondta Klujber.

A magyarok Szlovákiát csütörtökön 35-29-re, Csehországot szombaton 32-29-re győzték le Llíriában, így az E csoport második helyén végeztek, és két pontot vittek magukkal.

A középdöntőben szerdán 20.30-tól Dánia, pénteken 18 órától Kongó, vasárnap 18 órától pedig Dél-Korea lesz az ellenfelük Granollersben, a negyeddöntőbe az első két helyezett kerül.

A magyar együttes számára kulcsfontosságú lesz a dánok elleni találkozó, mert vereség esetén elveszíthetik esélyüket a célként és elvárásként megfogalmazott negyeddöntőbe kerülésre.

Golovin Vlagyimir ismét elmondta, hogy tanulniuk kell a németek elleni vesztes mérkőzésből, például azt, hogy ennyi technikai hibát és labdaeladást nem szabad elkövetni. Hozzátette, a 21 esetnek nagyjából a fele ki nem kényszerített hiba volt, a játékosok olyan szituációkban adták el a labdát, amilyenben ezen a szinten nem szabad.

Ápolni kellett a lelkeket, de úgy láttam, reggelre már próbálták elfelejteni a tegnapot. Sajnálom, de azt kell mondanom, fáradtak. Akik sok időt töltöttek a pályán, azok nagyon, néhányan kevésbé.

Ráadásul a fáradtság olyan, hogy győzelem esetén nem érzi annyira az ember, mint vereség után, de szerdára biztosan mindenki jobban lesz" - nyilatkozta a szövetségi kapitány.

A dán válogatott kapcsán megjegyezte, az eddigi mérkőzéseikből nem lehet sok mindenre következtetni, mert ezen a világbajnokságon még nem találkoztak európai ellenféllel, Tunézia, Kongó és Dél-Korea pedig teljesen más kézilabdát játszik. Mint kifejtette, az északiak zárt, magas hatos fallal védekeznek, átlövésekre kényszerítik az ellenfeleiket, és ebből próbálnak ellenakciókat indítani.

"Támadásban van három-négy olyan játékuk, amit további egy-két-három lehetséges befejezésre bontanak. Ott észnél kell majd lenni és olvasni a játékot" - magyarázta.

A kapitány szerint a dánok ellen egyszerűbben boldogulnak majd támadásban, mint a németekkel, mert utóbbiak védekezése eléggé mozgékony volt, lezárták a területeket, csupán Vámos Petrának sikerült néhányszor betörnie.

A dánokra viszont inkább az oldalazás jellemző, és bármennyire ügyesek egy az egy ellen, a koreaiak néha találtak helyeket, márpedig ebben a magyarok is jók.

A középdöntő III. csoportjának menetrendje

December 8., szerda
15.30: Dél-Korea - Csehország
18.00: Németország - Kongó
20.30: Magyarország - Dánia

December 10., péntek
15.30: Dél-Korea - Németország
18.00: Magyarország - Kongó
20.30: Dánia - Csehország

December 12., vasárnap
15.30: Csehország - Kongó
18.00: Magyarország - Dél-Korea
20.30: Dánia - Németország

A középdöntő III. csoportjának állása:
1. Dánia 4 pont (68-41)
2. Németország 4 (56-45)
3. Dél-Korea 2 (60-58)
4. Magyarország 2 (56-54)
5. Csehország 0 (50-63)
6. Kongó 0 (41-70)

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!