A Magyar Kórházszövetség közelmúltban rendezett kongresszusán a a Semmelweis Egyetem rektora Merkely Béla arról beszélt a Magyar Nemzet cikke szerint, hogy a hatéves alapképzést és az ötéves szakképzést figyelembe véve ma minimum tizenegy évbe telik, mire egy fiatal kész orvosnak számít - elvileg. A gyakorlatban azonban ez - nemritkán a tanulás közbeni családalapítás vagy tudományos tanulmányok miatt is - további évekkel kitolódik. Eközben az egészségügyben világszinten meglévő humánerőforrás-hiány nálunk is fokozott kihívást jelent, ezért sem halasztható tovább az orvosképzés gyakorlatorientáltabbá tétele.


Hozzátette:

a humánerőforrás-helyzet javítható úgy is, hogy az eddiginél több orvost képzünk, de úgy is, hogy a hatéves alapképzés központjába a klinikai gyakorlatot helyezzük, a szakképzési időszakot lerövidítjük, és a minden évben lehetővé tesszük, hogy a fiatal orvosok olyan készségeket és képességeket szerezhessenek egy-egy területen, amelyek alkalmassá teszik őket az önálló munkavégzésre.

Éppen ez, a magyarországi orvosképzés megújítása, és ezzel áttételesen az orvosi humánerőforrás-helyzet javítása, valamint a külföldi hallgatók számának növelése a feladata annak a reformbizottságnak, amelyet a Semmelweis Egyetem rektora vezet.

Merkely Béla azt mondta: meggyőződése, hogy a szakorvosképzésben rövidíteni kell a törzsképzést, minden egyes évvel fokozni a kompetenciákat, vizsgákkal ellenőrive azok meglétét. A rektor jelezte: a Semmelweis Egyetemen, már a jubileumi alapítás 250. évfordulóját ünneplő tanévben, idén szeptemberben elindul az új tanterv szerinti képzés az első-, a harmad-, a negyed- és a hatodévben.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!