Ahogyan hétfőn beszámoltunk róla, rosszul áll a németországi központú multinacionális Daimler járműipari óriás szénája, a pontos számokig azonban ma reggelig kellett várni. A Handelsblatt írta meg, hogy kedd reggel hozták nyilvánosságra a Daimler a tavalyi évre vonatkozó mérlegét, eszerint

  • Az adózás és a kamatfizetés előtti eredmény 11,1-ről 4,3 milliárd euróra csökkent. Ez több mint 60 százalék visszaesés az előző évhez képest.
  • A Daimler konszolidált eredménye 7,6 milliárd euróról 2,7 milliárd euróra esett vissza.
  • Az eladásokból befolytó összeg kismértékben emelkedett. Autók és teherjárművek eladásából világszerte közel 173 milliárd euró folyt be a társasághoz, ez 3 százalékkal több mint 2018-ban.

A számok tükrében nem meglepő, hogy a Daimler részvényesei idén nem örülhetnek, míg tavaly egyetlen részvény után 3,25 eurót fizetett a vállalat, addig idén az igazgatótanács mindössze 0,90 eurót javasol részvényenként. Az osztalék mellett a munkavállalóknak nyújtott bónuszt is drasztikusan megvágják: míg tavaly a 2018-as eredmények után 4965 euróval gyarapodtak, addig idén a vállalat csaknem 130 ezer német dolgozója egyszeri, 500 eurós elismerést kap. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazottak nyereségrészesedése csaknem 78 százalékkal csökken.

A Daimlerhez olyan márkák tartoznak, mint a Mercedes-Benz, a Smart, a Mitsubishi Fuso vagy a Mercedes és Setra buszokat gyártó EvoBus.

A témáról bővebben itt olvashat:

Tizenötezer embert küldhet el a Mercedes

A német Daimler autógyártó eredményei egyetlen év alatt megfeleződtek. Nem tett jót sem a dízelbotrány, sem az elektromos autózás diadala. A kecskeméti gyár egyelőre nincs veszélyben.

Kiemelt kép: Sarah Silbiger/Getty Images/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!