Nyártól a Grundfos Tatabánya KC csapatát erősíti Cristian Ugalde - jelentette be pénteken a férfi kézilabda NB I hatodik helyén álló klub.


A Tatabánya honlapja kiemelte:

az AEK Athéntól érkező 34 esztendős spanyol balszélső kedden még ellenfélként lépett pályára Tatabányán az Európa Liga csoportkörében.

Ugalde a Barcelonával két alkalommal Bajnokok Ligáját nyert, emellett három bajnoki, valamint három kupasikert is begyűjtött a katalán csapattal. 2012-ben anyaegyesületétől a Veszprémhez igazolt, itt hat szezon alatt ötször lett bajnok a csapatával és mindegyik évben kupagyőzelmet is ünnepelhetett. Ezalatt négyszer játszhatott a BL négyes döntőjében: a 2016-os fináléban csapata legeredményesebb játékosa volt a maga hét találatával.

Veszprém után Hannoverbe igazolt, majd Athénba az AEK-hoz. Itt sérülése miatt az első szezonban nem jutott sok játéklehetőséghez, azonban újabb európai sikert könyvelhetett el, amikor az AEK megnyerte a 2020-21-es Európa Kupát.

A spanyol válogatott tagjaként világbajnoki bronzérmet, valamint Európa-bajnoki ezüstöt és bronzot nyert.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!