Minősített szexuális erőszak miatt állít bíróság elé a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség egy férfit, mert legalább hatszor megerőszakolta a kiskorú unokahúgát.

Gál Katalin Zsuzsanna, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a bűncselekménnyel vádolt férfi nem tett érdemi vallomást az ügyben.

A minősített szexuális erőszakkal vádolt férfi életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bizonyítottság esetén az erőszakos többszörös visszaesőkénti elkövetés miatt.

A férfi az öccse volt feleségével létesített élettársi kapcsolatot Sopronban. Élettársa egyik gyermekét, a 14 éves lányt 2018-ban és 2019-ben is többször bezárta, majd lefogta és megerőszakolta. A kislány hiába sírt és tiltakozott, a férfit ez nem érdekelte.

A lány kétszer is teherbe esett, amiről az elkövető is tudott. Ezek a terhességek megszakításra kerültek. A kislány azt követően mondta el édesanyjának a vele történt szörnyűségeket, hogy megtudta, az elkövetőnek újra börtönbe kell vonulnia.

A feljelentés megtételére a férfi bevonulásának napján került sor. A szabadulásának napjától pedig a férfi ezen ügyben letartóztatás hatálya alatt áll. A minősített szexuális erőszakkal vádolt férfi életfogytiglant kap bizonyítottság esetén.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!