Patrick Cakirli, aki árvaházakban nőtt fel, Dániában él. Nem volt sem családja, sem barátai. Körülbelül egy évvel ezelőtt nagyon maga alatt volt, mert a barátnője is megcsalta, ezért közzétett egy üzenetet egy közösségi oldalon:
„Borzasztóan szeretnék új barátokat. Magányos vagyok, és életem legnehezebb időszakán megyek keresztül. Délután 2-től 8-ig a városháza lépcsőjén fogok ülni. Fekete nadrágban leszek és lesz nálam egy North Face táska.”
Nem is sejtette, hogy ez az egyetlen üzenet nem csak a saját életét változtatja meg örökre, de nagyjából 10 ezer másikét is.
Ő lepődött meg a legjobban, amikor kiderült, hogy többen is olvasták az üzenetét – sőt, nem csak olvasták, de el is fogadták a meghívást. Összesen 13 vadidegen jelent meg, hogy támogatást nyújtson neki. Jót buliztak aznap este, és többen bevallották, hogy ők is szenvednek a magánytól, de nem mertek beszélni róla, mert féltek, hogy megbélyegzik őket.
A rendhagyó találkozónak hamar híre ment Dániában.
Másnap megkereste Patrickot a legnagyobb dán állami rádiócsatorna, valamint több tévécsatorna és újság is.
Némi tusakodás után a srác úgy döntött, elmondja a történetét, hátha sikerül változást hozni a magányos emberek életébe. Létrehozott egy hálózatot, ahol a társaságra, barátra váró emberek egymásra találhatnak. Öt hónappal később 10 napos „stafétasétát” szervezett Koppenhágából Auursba, hogy felhívja a figyelmet a problémára.
Az volt a szabály, hogy csak akkor mehet tovább, ha legalább egy valaki elkíséri.
Több mint 70 ember vett részt az akcióban akár kísérőként, akár úgy, hogy szállást adott a vándornak. Patrick otthagyta a programozó iskolát, ahová járt, hogy teljesen ennek a célnak szentelhesse életét, és azt mondja, ez volt a legjobb döntése. Célja, hogy a magányosság ne legyen sem tabu téma, sem stigma a modern társadalomban.
