2020. augusztus 12-én adták az RTL Klubon a Barátok közt tízezredik adását. Ez még úgy is egy durva szám, hogy a napi sorozatból minden hétköznap két adást mutatnak be. Az 1998. október 26-án indult sorozat részei eleinte 22 percesek voltak, ezek azonban mára 15 percessé rövidültek, 18 perces átlaggal számolva pedig az jön ki, hogy eddig

  • 180 ezer percnyi Barátok köztöt láthattunk,
  • ami összesen háromezer óra,
  • vagyis 125 nap,
  • azaz négy hónap.

Vagyis ha valaki szeretné megnézni a Barátok köztöt pisilés és alvás nélkül, annak négy hónapig kéne egyhuzamban ülnie a tévé előtt.

Az a 180 ezer perc nemcsak ijesztően hangzik, de tényleg ijesztő is, főleg ha végiggondoljuk, mennyi minden fér bele ennyi időbe.

  • Ennyi idő alatt például százhatvankétszer repülhetünk át Szingapúrból New Yorkba, ami egy 18 és fél órás repülőút.
  • A Budapest és Nyíregyháza közti négyórás vonatutat összesen 45 ezerszer lehetne megtenni.
  • És összesen négyezer negyvenöt perces matekórát lehet ennyi idő alatt végigszenvedni.
  • Vagy kétezer focimeccset, hosszabbítások nélkül.
  • Esetleg 180 ezer alkalomnyi migránsozást, ha megnézünk 180 ezer Egy Perc Híradót.
  • Willy Fog másfélszer utazhatná körbe a Földet.
  • De pont ennyi ideig, összesen 125 napig tartana végignézni a Judge Judy című bírósági showműsort is, amit 1996-ban mutattak be először.
  • Tarr Béla Sátántangóját - ami 7 óra 19 perc hosszúságú - összesen 410-szer lehetne megnézni.
  • Britney Spears 3 perc és 31 másodperc hosszúságú Toxic-ját pedig 51 184-szer.
  • És ha már Britney Spears: a rekordrövid, 55 órás házassága Jason Alexanderrel 54-szer férne bele ebbe a 125 napba.
  • Lindsay Lohan 2142-szer ülhette volna le a 84 percig tartó börtönbüntetését.
  • Paris Hilton 200 órányi közmunkáját még 899-szer lehetett volna lenyomni.
  • A Való Világ hatodik szériáját megnyerő Aurelio pedig, aki 120 napot töltött a villában, majdnem befejezhette volna az egész Barátok köztöt, persze csak abban az esetben, ha egy percre sem alszik el közben.
  • A 331 részes Szomszédokat ennyi idő alatt tizennyolcszor lehetett volna végignézni.
  • A Jóbarátok tíz évadát pedig huszonötször.

És mit lehet még csinálni 180 ezer perc alatt? Mondjuk felülni a Rákoskeresztúr és Normafa közt közlekedő 990-es éjszakai buszra 2222-szer. Annak ugyanis 81 perc a menetideje.

Azt pedig mindenki döntse el maga, hogy mi a jobb: buszozni vagy Barátok köztöt nézni.

Hihetetlen, de ma már a tízezredik Barátok közt-epizód kerül képernyőre

Akárhogy is, ez tévétörténelem.

Kiemelt kép: RTL Klub


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!