2021. július 14-én egy 22 éves debreceni férfi elmondása szerint két dobozos sör elfogyasztása után kipróbált egy elektromos rollert a belvárosában. Áthajtott a zebrán, majd fel a járdára, de nem jutott sokáig, 100 méter után rendőrök állították meg kék villogóval.


A járőrök megszondáztatták Andrást és miután a helyszínen 0,30 mg/l légalkohol értéket mértek, ezért előállították és bevitték a Debreceni Rendőrkapitányságra. Itt már ennél valamivel magasabb értéket mértek: 0,38-at, és 0,36-ot. Az alkoholtáblázat szerint egyébként ezek az értékek az igen gyenge légalkohol/véralkohol szintet jelentik.

A rendőri intézkedés után a rendőrség büntetőfeljelentést tett ittas gépjárművezetés bűncselekményének elkövetése miatt. Augusztus 30.-án a debreceni ügyészség megvádolta Andrást a bűncselekmény elkövetésével és elrendelték a vezetői jogosultságának szüneteltetését és kérték az eltiltást. A hetekben érkezett meg a büntetővégzés a Debreceni Járásbíróságtól, ezt András nekünk is továbbította.

Ebben az szerepel, hogy 10 hónapra eltiltotta a bíróság a közúti járműveztetéstől, és 150 000 forint pénzbírságot is kapott. A végzés szerint ha nem fizeti ki a büntetést, fogházba kell mennie.Jogosítványát nem vették el a helyszínen, de vezetői engedélyét 2021. augusztus 30-tól szüneteltetik a jogerős ítéletig.

Fellebbezésnek helye nincs, de kérhetnek tárgyalást, és Andrásék ezt meg is tették, jelenleg a tárgyalás kitűzésére várnak védőjével. András elmondta, hogy ez a tortúra most különösen nagy érvágás neki, mivel beteg édesapját nehezebb tudja kezelésre szállítani, valamint kántori szolgálatait is bonyolultabb ellátnia, és az egyetemre is körülményesebb az eljutás.

Ilyet nem lehet. Kezdjük ott, hogy ez nem jármű, hanem gurulós sporteszköz. A KRESZ jármű-felsorolásában nem szerepel a roller, akkor mi alapján jármű?

- így reagált Borbély Zoltán a bíróság ítéletére. Az ügyvéd arról is beszélt, hogy az ORFK korábban már kiadott egy körlevelet, hogy az elektromos roller segédmotoros kerékpárnak minősül. De a körlevél nem jogszabály, ez inkább egy útmutatás volt szerinte a rendőröknek, a jog ugyanis továbbra sem tekinti járműnek a rollert.

Borbély Zoltán elmondta azt is, hogy 0,25 mg/l értéktől számít bűncselekménynek az ittas járművezetés. Szerinte András véralkohol szintje (a légalkohol szintet 2,1 kell szorozni, akkor megkapjuk a véralkohol szintet) nagyjából 6-7 hónapos eltiltást jelentene, már ha tényleg egy járművel történt volna.

Még ha járműnek is vesszük a rollert, ez akkor is eltúlzottan sok, és ellentétes az országos gyakorlattal. És törvénysértő is

- nyilatkozta Borbély.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!