Március végén és április első napjaiban az összes bank felfüggesztette a zöld hitelek értékesítését, illetve az új igénylések befogadását arra hivatkozva, hogy kimerülőben a Magyar Nemzeti Banktól erre a célra nyújtott 200 milliárd forintos finanszírozási kerete. A bankok arra is figyelmeztettek, hogy a már beérkezett igényléseknél sikeres hitelbírálat esetén is csak akkor tudnak majd szerződést kötni, ha addigra még marad a jegybanki keretből, és az MNB visszaigazolja ezt.

Ezt követően az MNB monetáris tanácsa úgy döntött, hogy 100 milliárd forinttal megemeli a NHP Zöld Otthon Program eredetileg 200 milliárd forintos finanszírozási keretét. A kedvezményes, 2,5 százalékos kamatot meghagyták, csak az elvárt energetikai feltételeken szigorítottak némileg.

A döntés után mindeddig nem nyitották meg újra a bankok az új hiteligénylések benyújtásának lehetőségét. Ennek feltehetően az volt az oka, és az most is, hogy a hozzájuk már beérkezett zöld hitel igénylések összege már túl nyúlt a 200 milliárdból, illetve a további 100 milliárdból nekik adott kereten. Mindaddig pedig, amíg nem derül ki, hogy a beérkezett igénylésekből mekkora összegű tényleges hitelezés lesz, nem akarnak többletigényeket befogadni. Ebben az esetben ugyanis majd nekik kellene közölni a kedvezményes kölcsönükre váró ügyfelekkel, hogy nem kaphatják meg azt, mert már nincs rá keret.

Húsvét után azonban két nagybanknál megtört a jég, és a honlapjaikon adott tájékoztatásuk szerint megszűnt a zöld hitel igénylések befogadásának felfüggesztése - vette észre a Bank360.hu. Vélhetően azért tették ezt újra lehetővé az igénylést, mert már látják, hogy 200 100 milliárd forintból az MNB által nekik meghatározott keretből az eddigi igénylések alapján várhatóan maradt még valamennyi.

Az OTP Bank honlapján a zöld hitelnél a korábbi, a termék értékesítésének március 28-tól történő felfüggesztését bejelentő közlés már nem szerepel, helyette ez olvasható:

"A Zöld Otthon Program keretében igényelhető lakáshitelekhez a Magyar Nemzeti Bank 300 milliárd forint keretösszeget biztosít. Az Ön által igényelt hitelösszeg biztosításához aláírt kölcsönszerződés szükséges, amely alapján az MNB visszaigazolja a keret rendelkezésre tartását. A Magyar Nemzeti Bank keretösszegén felül az OTP Bank nem köteles finanszírozni a már befogadott, de aláírt kölcsönszerződéssel még nem rendelkező OTP NHP Zöld Otthon Lakáshitel igényléseket."

A közzétételeiben pedig a bank azt írja, hogy "2022. április 19-től az OTP Jelzálogbank Zrt. OTP NHP Zöld Otthon Lakáshitel és OTP NHP Zöld Otthon Lakáshitel kamattámogatással termékekre vonatkozó hitelkérelmet csak az NHP Zöld Otthon program keretében a bankra allokált hitelkeret összegéig fogad be. Az igényelt hitelösszeg biztosításához aláírt kölcsönszerződés szükséges."

Az OTP-hez hasonlóan a másik nagy lakossági bank, az Erste is újra megnyitotta zöld hitel igénylésének lehetőségét. A honlapján a korábbi, felfüggesztő szöveg helyett már ez olvasható: "Az NHP Zöld Otthon termék újra elérhető, további információért kérjük érdeklődjön bankfiókjainkban."

Kérdésünkre az Ersténél azt közölték, hogy "az NHP Zöld Otthon Program sikerét bizonyítja a rendelkezésre álló keretösszeg gyors lehívás. Az Erste a megemelt keretét a már befogadott hitelkérelmek kiszolgálásán túl saját ügyfelei kölcsönigényének kiszolgálására tervezi fordítani." Ez feltehetően azt jelenti, hogy a zöld hitel csak korlátozott körben, a meglévő ügyfelek számára nyílt meg. Az Erste Banknál egyébként a program keretében átlagosan igényelt hitelösszeg 30 millió forint. A hitelfelvevők 40 százaléka a pénzből lakást vásárol, míg 60 százalékos az építési kölcsönök aránya.

A többi banknál egyelőre nem tudnak a felfüggesztés feloldásáról, de a hiteligénylések elbírálásának előrehaladtával elképzelhető, hogy közülük is lesz még olyan, amelyik megnyitja a zöld hitelt. Ezért érdemes lesz figyelni az ügyfeleknek, hiszen szinte biztos, hogy ez a lehetőség mindenhol csak korlátozott ideig és összegig él majd.

Akinek viszont még sikerül megragadni ezt az alkalmat, az nagyot kaszál, hiszen a továbbra is fix, 2,5 százalékos kamattal felvehető zöld hitel sokkal olcsóbb, mint a jelenleg elérhető, piaci kamatozású lakáshitelek. A portál nemrégiben kiszámolta a különbséget, és az derült ki, hogy a mostani kamatok mellett a zöld hitel már annyira kedvezményes, hogy egy 30 milliós lakáskölcsönön 15 milliót is spórolhat a visszafizetés alatt az, akinek még sikerül kapnia a kimerülő keretből. A zöld hitel törlesztőrészlete ilyen összegnél havonta 60 ezer forinttal alacsonyabb, mint a jelenleg kapható normál lakáshiteleké.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!