Hétfőn délelőtt jobbára mindenütt feloszlik a köd, utána az ország nagy részén fátyolfelhős, napos idő várható, csapadék nélkül. A délies szél helyenként megélénkül. A Kiderül.hu szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között alakul, a tartósan ködös tájakon ennél pár fokkal hidegebb lehet. Késő estére 8 és 15 fok közé hűl le a levegő.

Az Alpokalja tágabb környezetében a köd, az alacsonyszintű rétegfelhőzet tartósabban megmaradhat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat ezért Győr-Moson-Sopron és Vas megyére elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki.

Kedden többnyire napos idő lesz, csapadék nélkül. A Dunántúlon többfelé megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet általában 7-15 fok között alakul, de a szélvédett helyeken ennél hidegebb is lehet. A maximumhőmérséklet 20-26 fok között várható.

Szerdán döntően napos időre lehet számítani, majd délután, este nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és a Dunántúlon egyre többfelé várható eső, zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat. A szél helyenként megélénkül, néhol meg is erősödik, este a Kisalföldön északnyugatira fordul. A legalacsonyabb hőmérséklet 6-13, a legmagasabb hőmérséklet 19-26 fok között valószínű.

Kiemelt kép: MTI/Varga György


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!