Fucsovics Márton és Udvardy Panna is kiesett hétfőn az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

Kapcsolódó

Djokovic: Kényelmetlenül éreztem magam, amiért az elmúlt hetekben én voltam a középpontban

Rendkívül csalódott a bíróság döntése miatt.

Fucsovics a világranglistán öt hellyel hátrébb rangsorolt Dusan Lajoviccsal (43.) mérkőzött meg, amiből óriási csata alakult ki. A két teniszező felváltva hozta a szetteket, ráadául 6:3 és 4:6 után Lajovics egy tükörsima 6:1-gyel került kényelmes pozícióba. Fucsovics viszont feljavult és egy körömrágós szett végén rövidítésben egyenlített. Ez viszont felőrölte a tartalékait, mert a döntő szettet simán behúzta a szerb, így majdnem három és fél órányi játék után Lajovics jutott tovább.

A világranglistán 98. helyen álló Udvardy egyből mély vízbe került, mert a 24. kiemelt, kétszeres melbourne-i bajnok fehérorosz Viktorija Azarenka ellen lépett pályára. A magyar teniszező az első szettben még nyert három játékot, de a folytatásban ellenfele már hengerelt. A találkozó 65 percig tartott.

A női mezőnyben magyar részről Bondár Anna (92.) érdekelt még, ő a 10. helyen kiemelt orosz Anasztaszija Pavljucsenkovával (11.) találkozik kedden.

Eredmények - Australian Open, 1. forduló

Férfiak:

Dusan Lajovic (szerb)-Fucsovics Márton 6:3, 4:6, 6:1, 6:7 (6-8), 6:1

Nők:

Viktorija Azarenka (fehérorosz, 24.)-Udvardy Panna 6:3, 6:1

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!