Hernádi Zsolt másodrendű vádlott két évet, Ivo Sanader elsőrendű vádlott pedig hat évet kapott a hétfőn megszületett zágrábi ítélet szerint azért, mert nemtelen megállapodást kötöttek, írja az Index.


Ahogy egy korábbi cikkünkben megírtuk, korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség 2013-ban emelt vádat Hernádi ellen. A horvát ügyészség szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanadernek, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait.

A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust sem, nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért.

Eközben a magyar hatóságok megtagadták a Hernádi ellen kiadott európai elfogatóparancsot, a Fővárosi Törvényszék augusztus 23-án ismét megtagadta azt, mondván, fennáll a veszélye annak, hogy a Hernádi átadása esetén sérülne a tisztességes eljáráshoz való joga és nem lenne biztosítható az ügy pártatlan elbírálása.

A zágrábi bíróság 2015 decemberében egyesítette a két pert, azzal az indokkal, hogy az INA-Mol-ügyben indított két eljárás kapcsolatban van egymással, és ugyanazon bizonyítékokra alapszik, továbbá mindkét ügy azonos fázisban van, ezzel pedig megteremtődtek a feltételek a peregyesítéshez.

Idén októberben kezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader volt horvát kormányfő és az ő megvesztegetésével vádolt Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen, utóbbi távollétében a Zágráb megyei bíróságon.

2012-ben egy horvát bíróság már bűnösnek mondta ki Sanadert a Mol-INA ügy miatt. Az egykori miniszterelnök börtönbe is ment, de 2015-ben az alkotmánybíróság eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte az ítéletet.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!