A fényeket bámultam. Ahonnan én jövök, ott nincs kiépített villamoshálózat, ezért nagyon gyakori a teljes sötétség. Itt minden ragyogott, csodálatosan szép volt
- meséli Jewel (akinek a nevét a riportban megváltoztatták) arról az éjszakáról, amikor a húszas évei elején megérkezett Dániába. Útja már a kezdetektől szokatlannak számított, hiszen míg a hozzá hasonló sorsú nők nyolcvan százalékát Líbián keresztül, busszal és hajóval szállítják Európába, addig őt feltették egy Lagosból Koppenhágába tartó repülőgépre. Jewel tudta, hogy sok hozzá hasonló nőt kényszerítenek prostitúcióra az európai nagyvárosokban, mégis nyugodt volt, mert abban a tudatban szállt fel a repülőre, hogy idős emberek mellett dolgozik majd ápolónőként. Kemény, de tisztességesen megfizetett munkát ígértek neki.
A koppenhágai reptéren egy idősebb nigériai nő várta, aki másnap elkísérte őt Vesterbroba, Koppenhága vörös lámpás negyedébe. Egy darabig a környék utcáit járták, az idősebb nő azt kérte Jeweltől, figyelje meg, mi merre van, mert itt fog dolgozni. A fiatal nő még akkor is azt kereste a szemeivel, vajon merre lehet a kórház. Nem sokkal később, amikor kísérője közölte vele, hogy nem ápolónő, hanem prostituált lesz, és ezeken az utcákon kell kuncsaftokra vadásznia, úgy érezte, Dánia összes földje összeomlik alatta.
A félénk lány
Néhány perccel később Jewelhez odalépett egy fehér nő, és egy névjegykártyát nyomott a kezébe. Michelle Mildwater volt az, egy HopeNow nevű civil szervezettől, melyet azért alapítottak 2007-ben, hogy az embercsempészek áldozatain segítsen. Az idősebb nigériai nő, vagyis mint kiderült, a madám, azt mondta Jewelnek, hogy egy pillanatig se bízzon ebben a fehér nőben, ő azonban valamiért mégis zsebre tette a kártyát, ami később kulcsszerepet játszott az életében. Néhány perccel később a madám meg is egyezett Jewel első kuncsaftjával. A férfi négyezer koronát (mai árfolyamon nagyjából 190 ezer forintot) szurkolt le az idősebb nőnek, hogy hazavihesse a lányt. Jewel úgy érezte, az autóút egy örökkévalóságig tart, fogalma sem volt, hogy talál vissza. Rettegett, dánul egy szót sem tudott, ezért a Google-fordító segítségével próbált valahogy kommunikálni a férfivel.
Teltek a hetek, de Jewel élete semmivel sem lett könnyebb. Egy idegen országban volt, melynek nem beszélte a nyelvét, nem ismert senkit a futtatóján kívül, akinek engedelmeskednie kellett. Semmit sem tudott a szexmunkáról, bujkált, és mindig a lehető legeldugottabb sarkokon állt. A vörös lámpás negyed törzsvendégei azonban mindig megtudták, ha új prostituált került az utcára, és azt is, hogy hol találják.
Mindegyikük ki akarta próbálni a szexet a félénk lánnyal.
Vaskos adósság
Az utolsó adatok szerint 2017-ben és 2018-ban 14 ezer szexmunkára kényszerített nőt regisztráltak az Európai Unióban, de ez a szám csak a jéghegy csúcsa. A regisztrált nők fele érkezett az unión kívülről, a kibocsátó országok között Nigéria az első ötben van. Az Európai Bizottság szerint csak prostitúcióból évente mintegy 14 milliárd euró (több mint 5000 milliárd forint) bevételre tesznek szert az EU-n belül működő bűnszervezetek - összehasonlításul: Magyarország éves költségvetése 25 ezer milliárd forint.
A szédítő összegekből a prostitúcióra kényszerített nők azonban csak filléreket látnak. Kizsákmányolóik rend szerint azt mondják nekik, hogy rengeteg pénzzel tartoznak szállásért, ellátásért és az útjuk megszervezéséért. A nigériai nők nyakába általában 10-60 ezer eurós (3,5-21 millió forintos) tartozásokat varrnak, ők pedig úgy gondolják, ekkora adósság mellett nincs más választásuk, mint a lehető leggyorsabban, a lehető legtöbb pénzhez jutni, ez pedig papírok, helyismeret, és nyelvtudás hiányában csak a szexiparban lehetséges - mondja Sine Plambech, a Dán Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének vezető kutatója.
Jewelnek egy 42 ezer eurós (nagyjából 15 millió forintos) tartozást mondtak be az embercsempészek. Mielőtt Lagosban repülőre tették volna, kivitték egy temetőbe, ahol közölték vele az összeget, megígértették, hogy ezt rendszeres időközönként törleszti, és elmondták neki, hogy ha bárkinek is felfedné az embercsempészek kilétét, akkor nemcsak őt, de a hátrahagyott családtagjait is bántani fogják. Ahogy Jewel megérkezett Dániába, a bűnözők elkezdték fenyegetni a családját. Idegen férfiak rontottak be a házukba, felhívatták a fiatal nőt a nagymamájával, akinek az unokája lelkére kellett beszélnie, nehogy eszébe jusson a rendőrségre menni, vagy megtagadni a törlesztést. Attól kezdve, ahányszor Jewel felhívta, a nagyanyja annyiszor kérte zokogva, hogy fogadjon szót ezeknek az embereknek.
Melegítő és edzőcipő
Jewel szót fogadott. Egymás után szolgálta ki a kuncsaftjait parkoló autókban, autók között, Vesterbro utcáinak zugaiban, vagy a férfiak lakásán. Senkinek sem mondhatott nemet, mert mindig volt tíz-tizenöt másik nő is a közelben, akiknek ugyanannyira szükségük volt a kuncsaftok pénzére. Lakásra menni egy férfival azonban iszonyatosan kockázatos.
Egy éjjel azt hittem, ott halok meg. A férfi, akivel elmentem, azt mondta, üljek be a fürdőkádba. Gondoltam, rendben, csak szeretné, ha megmosdanék előtte. Aztán visszatért, két hatalmas vödör jéggel, és elkezdte rám önteni. Kényszerített, hogy ott feküdjek meztelenül a jeges vízben, tél közepén.
Az Európai Bizottság az idén áprilisban új emberkereskedelem elleni stratégiát fogadott el, mert az eddig érvényben lévő kudarcot vallott. Nagyon kevés ügy jut el vádemelésig, vagy ítéletig, az elkövetők jószerivel szabadon dolgozhatnak. A törekvések, hogy csökkentsék a szexmunkára kényszerített nők szolgáltatásai iránti keresletet, ugyancsak eredménytelenek. Az emberkereskedelem tehát továbbra is alacsony kockázatú, de hatalmas profittal kecsegtető bűnözési formának számít.
Vesterbro főutcája, az Istedgade tele van bárokkal és szexboltokkal. Szombat éjjelente nagy a nyüzsgés, férfiak lármás csoportjai jönnek-mennek, sokan az elfogyasztott alkohol miatt dülöngélve. A főleg nigériai és kelet-európai örömlányokat leginkább a frizurájukról és a hangsúlyos sminkjükről lehet megismerni. Kevesen hordanak sztereotipikus szexi ruhákat és tűsarkút, inkább a vonalaikat kiemelő sportruházatot viselnek.
Tudják, bármikor előfordulhat, hogy futniuk kell.
Michelle Mildwater, aki már több mint tíz éve próbál segíteni prostitúcióra kényszerített külföldi nőkön, gyakran kijár ide, hogy névjegykártyákat osztogasson. Konzultációt és segítséget kínál, még akkor is, ha tudja, a legtöbben nem merik elfogadni. Azt mondja, sokszor történik erőszak a környéken, nem egyszer látott vérben úszó nőket futni az utcán.
A vörös furgon
Hétvégéken több civil szervezet is dolgozik a vörös lámpás negyedben. Az egyiknek, a Reden Internationalnak van egy kávézója, ahol a nők megpihenhetnek, kicsit feltöltődhetnek, és haraphatnak valami két kuncsaft között. Egy másik, a The Red Van (A vörös furgon) nevű pedig olyan szolgáltatást kínál, amilyet egyetlen másik civil szervezet sem a világon: önkénteseik egy vörös furgonnal járják a környéket, melynek a rakterében sejtelmes fények világítanak meg egy ágyat, van benne óvszer, és törlőkendők. A prostituáltak odavihetik a kuncsaftjaikat, és közben biztonságban érezhetik magukat. Amíg az aktus tart, az önkéntesek tisztes távolságban állnak, de elég közel ahhoz, hogy hallják, ha a nő segítségért kiált. A jármű rakterét egy négyórás műszak során átlagosan huszonnyolc alkalommal használják, ami azt jelenti, hogy átlagosan senki nincs bent tíz percnél tovább.
A vörös furgon önkéntesei közé tartozik Sine Plambech tudományos kutató is.
Minden nő okkal dolgozik itt. Van, aki adósság, más szegénység, vagy családjuk, gyerekeik miatt. Kényszerhelyzetben vannak, ezért dolgoznak, akár tetszik nekünk, akár nem - ezért úgy próbálunk segíteni rajtuk, hogy ha már mindenképp csinálniuk kell, csinálják a lehető legbiztonságosabban. Lehetnek ezzel kapcsolatban morális fenntartásaink, de ezeknek a nőknek sok pénzt kell keresniük. Ha nem így lenne, a többségük nem árulná a testét
- mondja.
Dániában legális a prostitúció, de engedélyhez kötött. A koppenhágai örömlányok jelentős része azonban illegális bevándorlónak számít, és ez sebezhetővé teszi őket. A dán hatóságok akkor is kiutasítják őket az országból, ha tudják róluk, hogy emberkereskedők áldozatai, ezért valószínűtlen, hogy az áldozatok jelentenék a rendőrségen, ha bántalmazzák őket.
Északi csodák
Miután négy hónapot töltött Vesterbro utcáin, Jewel elkeseredett és depressziós lett. Még mindig rengeteg pénzzel tartozott, féltette a családját, és félt a hatóságokhoz fordulni. Az öngyilkosságot fontolgatta, amikor megtörtént vele a csoda. Mint egy tündérmesében, találkozott egy dán férfival, akivel egymásba szerettek. Az első randevújukon, egy romantikus vacsorán Jewel mindent elmondott neki. Azt akarta, hogy a férfi az első perctől kezdve tisztában legyen vele, mivel kell szembenéznie, ha vele akar lenni.
Jewel nem dolgozott többé a vörös lámpás negyedben. Eleinte a későbbi férje segített neki, hogy ki tudja fizetni a hetente esedékes összegeket a madámnak, de a pár tisztában volt vele, ez nem mehet így túl sokáig. Jewelnek hirtelen eszébe jutott a névjegykártya, amit egy nő nyomott a kezébe aznap, amikor megérkezett Koppenhágába. Jó néhány beszélgetés során Michelle Mildwaternek sikerült elég bátorságot öntenie Jewelbe ahhoz, hogy a fiatal nő a madámja elé álljon, és közölje vele, többé nem hajlandó fizetni neki. Ismét csoda történt: Jewelt szó nélkül elengedték, nem érte megtorlás sem őt, sem a családját. Valószínűleg azért, mert a futtatói nem tartoztak a nagy nemzetközi bűnszervezetek egyikéhez sem, és jobban megérte nekik, ha csend van körülöttük.
Jewel jelenleg Dániában él és a letelepedési engedélyének elbírálására vár. Ha minden a terv szerint megy, üzleti iskolába jár majd, és önkéntesként fogja segíteni sorstársait. Folyékonyan megtanult dánul, gyereke született, férjhez ment. Az esküvői tanúja Michelle Mildwater volt, akivel szoros barátságot kötöttek. Az egykor prostitúcióra kényszerített nő a művészet erejével próbálja feldolgozni a vele történteket: képeket fest, és az egykori színész, Mildwater bátorítására a saját sorsát alapul véve írt egy monodrámát, amit ő maga adott elő.
Terápia volt számomra. Miközben a darabot játszottam, mintha kiléptem volna a testemből. Kívülről láttam magam, mintha én is a közönség soraiban ültem volna, és nagyon megérintett, amit láttam.
