A Sony elnöke maga erősítette meg azt a talán nem is annyira meglepő tényt, hogy a cég már dolgozik egy következő generációs konzolon. Josida Kenicsiro elnök-vezérigazgató a Financial Times-nak adott interjújában hintette el az információt, de arra a kérdést nem válaszolt, hogy PlayStation 5 lesz-e az új hardver - ezt a kifejezést kerülte.

A Geamuke portál továbbá a múlt héten azt is kiszúrta, hogy a Sony levédett egy meglehetősen izgalmasnak tűnő szabadalmat, amit a "Remastering by emulation" néven dokumentáltak. A leírások a korábbi játékok emulálásához használható megoldásokat mutatnak be - ez arról árulkodik, hogy a következő konzol képes lehet a visszafelé kompatibilitásra, azaz a jelenlegi generációs, PlayStation 4-es programok is futhatnak a konzol utódján.

Fotó: Sony

Az időzítés mindenképp érdekes, mert a Sony és más cégek jelenleg azzal az alternatívával kísérleteznek, miként lehet videojátékokat streamelni távoli szerverekről. A japán cég lehetővé tette, hogy a felhőalapú PlayStation Now szolgáltatáson keresztül PC-ken is játszható legyen pár cím. A Financial Times cikke ennek kapcsán azt is felveti, hogy a Sony azért kerülte a kifejezést, mert lehet, hogy egy streamelésre alkalmas táblagép lesz az a következő generációs eszköz.

A lépés logikus lenne, hiszen a Sony-nak ezzel meg lenne a válasza a Microsoft nemrég bejelentett Project xCloudjára, aminek célja, hogy a Xbox One-játékok játszhatók legyenek okostelefonon és tableten. A játékok futtatásához szükséges számítási erőt a távoli számítógépek adják, amiket a cég Azure felhőszámításos részlege szolgáltat. A nyilvános tesztek jövőre indulnak csak el.

A Google szintén hasonló szolgáltatásban gondolkodik, bemutatták múlt héten a Project Streamet, amivel a Chrome böngészőn belül játszható a legújabb Assassin's Creed játék.

Dömös Zsuzsanna korábbi cikkei


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!