A nemzetközi Forma-3-as kategóriában létrehozott női mezőny, a W Series bejelentette első idényének mezőnyét. A rajtrácson a legjobb női pilóták kapnak helyet, ezen a listán kapott helyet a 18 éves Keszthelyi Vivien is.


Nagyon boldog vagyok, hiszen nagyon kevés időm volt, hogy felkészüljek. Nehéz két hónapon vagyok túl, az eddigi rendelkezésre álló rendkívül rövid idő alatt végig az a cél állt a szemem előtt, hogy minél több tapasztalatot szerezhessek a formula-3 kategóriában. Minden szempontból értékeltek minket reggeltől estig, ami nagy kihívást jelentett

- mondta a bejelentés után a háromszoros túraautó-bajnok.

Az először idén induló W Series-ben való részvételért a jelentkezők közül világszerte több mint száz női pilóta kvalifikációját fogadták el. A bajnokság válogatói során az előszűrés után 54-en, a következő forduló után pedig 28-an maradtak versenyben az ülésekért. Keszthelyi az utolsó, spanyolországi kiválasztáson kevés formaautós tapasztalata ellenére ismételten jól teljesített, így a sorozat egyik legfiatalabb tagjaként bekerült a világ legjobb 22 női versenyzője közé.

A W Series hivatalos teszt és tartalék pilótájaként a magyar versenyzőnek részt kell majd vennie minden versenyhétvégén és teszten, valamint készen kell állnia a sorozatban való versenyzésre is.

Nyitókép: VRS Sport Group


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!