Minden parlamenti párt kész közösen fellépni a koronavírus magyarországi terjedése ellen, ha szükséges, akár jogszabályok gyorsított elfogadásával is - jelentették be kormánypárti és ellenzéki képviselők csütörtökön azt követően, hogy Pintér Sándor belügyminiszter meghívására egyeztettek Budapesten.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Belügyminisztériumban tartott hétpárti egyeztetés után újságíróknak elmondta, mindenki egyetértett abban, hogy nem szabad pánikot kelteni, és kiemelt érdek, hogy a jövőben se legyen pánikhangulat. Hangsúlyozta, a kormány - a tájékoztatási feladatokat is beleértve - minden olyan intézkedést megtett, amellyel megfelelően kezelhető a koronavírus elleni fellépés.

A kormányhivatalok, az operatív törzs és a Belügyminisztérium alá tartozó szervek felkészültsége kifogástalan

- tette hozzá Kocsis Máté.

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője közölte, felajánlotta a belügyminiszternek, hogy amennyiben a koronavírus elleni fellépés szükségessé teszi, készek haladéktalanul összehívni a parlament rendkívüli ülését és ott sürgősséggel elfogadni a szükséges jogszabály-változtatásokat. Az ellenzéki frakciók ehhez együttműködésüket ajánlották - mondta.

Kocsis Máté szintén segítséget ajánlott Pintér Sándornak a rémhíreket terjesztőkkel vagy azokkal szembeni fellépésben, akik üzleti alapon próbálnak nyerészkedni a koronavírussal összefüggésben, például alkalmatlan védőfelszerelések vagy hamis gyógyászati készítmények forgalmazásával.

Hatástalan kézfertőtlenítőt terítettek szerte az országban, nagy intézményekbe, webáruházakba is jutott

A lapunknak küldött kormányhivatali válasz szerint már kezdeményezték az adott termék kivonását a forgalomból, miután kézfertőtlenítőként való használata járványügyi kockázatot is rejt.

A pánikhangulatot mindenki elkerülné

Lukács László jobbikos képviselő megerősítette: pártja továbbra is partner abban, hogy elkerüljék a pánikhangulatot, ennek érdekében pedig arra kérte a kormányt, a lehető legpontosabban és legközérthetőbben tájékoztassa a lakosságot a koronavírussal kapcsolatban, akár más kormányzati kommunikációs kampányokkal megegyező összeget költve erre a feladatra.

Stummer János, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke hozzátette, arra kérték a kormányt, hogy a rémhíreket terjesztők és a nyerészkedők mellett az országon áthaladó nagy számú, potenciálisan vírushordozó külföldi vendégmunkás esetében is tegyen lépéseket.

Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselője közölte, sok lényeges információt tudtak meg az egyeztetésen, de arról nem kaptak tájékoztatást, hogy "miért hiányos és késedelmes a kormány kommunikációja". Az ellenzéki politikus szerint arra sem kaptak választ, hogy miért nem jutottak el a kormány által felhalmozott védőfelszerelések a háziorvosokhoz és a patikákba.

Emellett a kabinet arra sem válaszolt, támogatja-e valamilyen formában azokat az Olaszországból hazatérőket, akik önkéntes karantént vállalnak

- folytatta Arató Gergely.

A DK politikusa hangsúlyozta, pártja támogatni fogja a kormányt, ha gyors, határozott és szakszerű intézkedéseket tesz a magyar emberek érdekében. Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője fontosnak és érdeminek nevezte az egyeztetést, és arra kérte a kormányt, hogy vonjon be további forrásokat a lakosság tájékoztatásának javítására.

kiemelt kép: mti


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!