Az 53 éves exvilágbajnok Mike Tyson után a profi boksz aranykorának egy másik amerikai nehézsúlyú bombázója, az 57 éves Evander Holyfield is jelezte, hogy vissza akar térni a szorítóba, írja az MTI.

"Amikor először lendült felém Tyson ütése, lepergett előttem az életem"

Ezek szerint nem csak mi láttuk őt félelmetesnek.

Holyfield a TMZ portálnak nyilatkozva azt mondta, hogy örömmel bokszolna újra bemutató mérkőzéseken.

A bajnok visszatért! Szeretném bejelenteni, hogy megint ringbe szállok, ahol nagyszerű dolgokat fogok mutatni

- mondta az elnyűhetetlen sportember, aki a profi ökölvívásban egyetlen nehézsúlyúként tudta megszerezni a vb-övet - ezzel a vitathatatlan bajnok címet - valamennyi nagy világszövetségnél.

Az amatőrként olimpiai bronzérmes Holyfield, aki a nyolcvanas évek közepén csatlakozott a hivatásosok táborához, 44 győzelmet aratott két döntetlen és tíz vereség mellett, mielőtt 2014-ben hivatalosan is visszavonult.

Fénykorában kétszer is megvívott Tysonnal, 1996-ban kiütéssel nyert fiatalabb vetélytársával szemben, az 1997-es összecsapásukon pedig leléptették riválisát, mivel a csata hevében Holyfield fülébe harapott.

Kiemelt fotó: Xavier Collin/Image Press Agency/NurPhoto


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!