Kedden megérkezett Magyarországra az első, összesen 28 800 embernek elegendő vakcinát tartalmazó szállítmány a Janssen oltóanyagából. A továbbiakra azonban alighanem a reméltnél többet kell majd várni, ugyanis miután az amerikai egészségügyi hatóságok a vakcina használatának felfüggesztéséről döntöttek vérrögképződéses esetek miatt, a gyártó Johnson & Johnson kedden azt közölte: elhalasztják az Európai Unióba szánt vakcinák kiszállítását.


Közleményük szerint fő prioritásuk a termékeiket használók biztonsága, így az amerikai mellett az európai hatóságokkal is együttműködnek a ritka vérrögképződéses esetek kivizsgálása érdekében. A gyártó közleménye szerint az amerikai hatóságok hat esetet vizsgálnak, miközben az Egyesült Államokban már 6,8 millió dózist adtak be a vakcinából, amelyet azért is nagy várakozás előz meg, mert egyetlen adag elegendő belőle a védettség kialakulásához.

Koronavírus

Moderna után tévedésből a kínai vakcinával oltották a Ladánybene 27 frontemberének szüleit

A 80 körüli szülők most a mellékhatásokkal küzdenek.

ELTE: Méltatlan, hogy az Apáczai gimnázium igazgatója rovarirtásra hivatkozva akarta megkerülni az április 19-ei iskolanyitást

Az EU-nak nincs véleménye a kínai vakcináról, a tagállamok dönthetnek, elfogadják-e a beutazáshoz


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!