A történet az 1202-1204-es negyedik keresztes háború idején kezdődött, amikor a nyugati hadak ekkor a Szentföldet bitorló muszlimok helyett a Bizánci Császárság ellen bizonyították vitézségüket. Konstantinápoly elfoglalása és kifosztása, illetve a Latin Császárság megalapítása hosszú évtizedekre háborúba taszította a bizánci területeket, ezzel megágyazva a későbbi moszlim hódításnak is.
Vár a Taigetoszon
A bizánciak és a nyugatiak ádáz küzdelme a Peloponnészoszi-félszigetre is kiterjedt, ahonnan Latin Császárság vazallusállamaként létrejött keresztes állam, a francia I. Villehardouin Geoffroy alapította Akháj Fejedelemség 1205-től 1248-ig tartó hosszadalmas harcban szorította ki a megmaradt bizánci erőket. Miután az akkori uralkodó, II. Villehardouin Vilmos az utolsó bizánci erődöket is bevette,
a szimbolikus jelentőséggel bíró Spárta közelében, a jól védhető Taigetosz hegyen építtetett várat magának, majd 1249-ben a fejedelemség székhelyét is ebbe a Misztrász nevet kapó városba tette át.
Sokáig azonban nem élvezhette új lakhelyét, ugyanis 1259-ben vereséget szenvedett és fogságba esett a pelagóniai csatában. Legyőzője, a Bizánci Császárság utódjaként fellépő Nikaiai Császárság társcsászára, az 1261-ben Konstantinápolyt is visszafoglaló, majd VIII. Mihályként bizánci császárként uralkodó Mikhaél Palailogosz szabadon bocsátásának feltételéül Misztrász és más erődök átadását szabta meg.
Uralkodói székhellyé vált
Vilmos ráállt az üzletre, így Misztrász immár az újjáalakult Bizánci Császárság fennhatósága alatt álló Moreai Despotaság fővárosaként működött tovább. Időközben azonban erődítményből virágzó várossá változott, a háborúk pusztítása elől ugyanis a rosszul védhető Spárta és a környék lakói az erőd lábánál kialakuló új városba költöztek, uralkodói székhelyként pedig vonzónak bizonyult messze földről odasereglő tudósok és művészek számára is, lakossága így fénykorában elérhette a több tízezer főt is.
A Bizánci Császárság utolsó évtizedeiben a keletről és nyugatról érkező fenyegetésekkel szemben is viszonylag védett Misztrász a bizánci kultúra és tudomány egyik utolsó fellegvárává nőtte ki magát. Itt élt és dolgozott például az a Georgiosz Gemisztosz Pléthon is, akire az egyik legjelentősebb neoplatonista gondolkodóként emlékszik az utókor.
Bizánc is elveszett
A filozófus több uralkodót is ellátott tanácsaival, és köztük volt az Konsztantinosz Palailogosz is, aki 1443-ban lett Morea despotája, hogy aztán egy trónviszály keretében II. Murád szultán őt válassza ki, mint a császári trónra kiválasztott jelöltjét. A koronázásra a misztraszi bazilikában került sor, és bár ilyen esetekben az volt a szokás, hogy Konstantinápolyban megismétlik a ceremóniát, XI. Konstantin császárnak ez volt az egyetlen koronázása.
Az események gyorsan kicsúsztak a kezéből: II. Murád halála után II. Mohamed úgy döntött, leszámol Bizánc maradékával is. Konstantin szembeszállt az oszmánokkal és Konstantinápoly falain harcolva esett el 1453-ban.
Misztrász 1460-ban került török kézre, a következő évszázadokban egy török szandzsák központjaként működött. Egy rövid velencei hódítást leszámítva a város oszmán kézen maradt és békében vészelte át ezt az időszakot, ám a görög függetlenségi háború után megmaradt lakosai az újjáépített Spártába költöztek.
Illusztráció: Misztrász/Wikipedia
