Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke szerint az egyre súlyosabb forintválság kezelésére az ellenzéki és kormánypárti politikai vezetőket, az illetékes pénzügyi szervezetek vezetőit és szakembereket tömörítő kerekasztalra van szükség - olvasható a párt közleményében.

"Ez a válság jóval túlmutat a pártpolitikán, és a megoldást sem politikusok zárt ajtók mögötti egyeztetése fogja elhozni. Most a releváns pénzügyi szervezetek és szakértők bevonásával kialakított közös stratégiára van szükség." - emelte ki a Momentum elnöke a Gyöngyösi Márton (Jobbik) által kezdeményezett pártközi egyeztetésre reagálva.

Gelencsér szerint az egyeztetésekre meg kell hívni az MNB elnökét, a kormányfőt, a gazdasági minisztert, az EU-s tárgyalásokkal megbízott minisztere, a többi ellenzéki párt frakcióvezetőjét és a költségvetési tanács elnökét.

"A kerekasztalon a Momentum kész felajánlani a kormánynak a saját javaslatait, mind tágabban a forintválság enyhítésére, mind konkrétan az uniós pénzek hazahozatalára." - tette hozzá a Momentum politikusa arra utalva, hogy a Momentum parlamenti frakciója az elmúlt hetekben több olyan módosító javaslatot is benyújtott, amely az EU-s pénzek hazahozatalát könnyítené meg.

Kapcsolódó

Az elszabaduló infláció és az euró gyilkos árfolyama is csupán hatalmi kérdés Orbán számára?

Forintozik ma Kerner Zsolt, Pető Péter, valamint Nagy József.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!