Az akár ötvenmilliárdból megújuló, jövőre újranyíló Magyar Állami Operaház Budapest egyik legszebb épülete, a korábban itt állt mocsaras terület lecsapolása, illetve a város egyik hírhedt csárdájának eltüntetése után, kilenc éves munkával, Ybl Miklós tervei szerint épp százharmincöt éve, 1884-ben megnyitott színházi palota pedig azóta is a magyar kulturális élet egyik legfontosabb központja.
Ókovács Szilveszter: Az Operáért felelek, nem mások cikkeiért
Lesz sportpálya is a most épülő Eiffel műhelyházban, és hamarosan Korda György és Balázs Klári is fellép az Operában. Ókovács Szilveszter azt mondja, káros, ha valaki hegemóniára törekszik a rá bízott intézményben. A főigazgató szerint, ahogy díjak, úgy tagkönyvek sem felmutathatók, csak a művészi teljesítmény. Interjú.
Azt azonban kevesen tudják, hogy a teljes háztömböt elfoglaló, egy komoly világújdonságot - az Asphaleia társaság vízhidraulikával működő, tűzbiztos színpadtechnikáját - is rejtő épület ma már nem minden részében őrzi eredeti megoldásait, hiszen a XX. század folyamán három felújítása, illetve átépítése is történt: az elsőt 1912-ben Medgyaszay István tervei szerint hajtották végre, a szocializmus évtizedeiben pedig két felújítás (1950, ill. 1981-1984) jutott az épületnek.
A fővárosiak ezzel nem feltétlenül voltak mind megelégedve, noha mindhárom munkának fontos szerepe volt abban, hogy az Operaház folyamatosan kiszolgálhassa a közönséget, és eleget tegyen saját kora elvárásainak.
Az új szobrokat is hozó (Kaufmann Oszkár vezette) 1950-es, illetve a nyolcvanas években végzett, az üzemi területek egy részét a társulat helyiségeivé alakító munkákkal ellentétben az 1912-es műveletek komoly ellenkezésbe torkolltak - olyannyira, hogy az abban rejlő veszélyekre még képeslapon is felhívták a figyelmet.
A Papírrégiségeket adok, veszek, cserélek nevű Facebook-csoportban felbukkant, nem meglepő módon négy perc alatt gazdára talált példány legalábbis erre enged következtetni.
A szokásos, Operát bemutató képeslapokkal ellentétben, azonos szögből készített fotón jól látszanak a tetőszerkezetet átépítő munkások, felettük pedig a
Vandalizmus ! Ybl világhirü remekmüvét átépitik !
felirat olvasható.
A hátoldal jó részét is egy felirat foglalja el, kevés helyet hagyva a lapot 1912. szeptember 6-án, a Keleti pályaudvarhoz ragasztott postahivatalban feladó üzenetének. Ez persze nem jelentett gondot, hiszen a
méltóságos gróf Nyáry István úr. min. titkár
részére, a mai Kossuth (1898-1918 közt Országház) térre néző Földművelésügyi Minisztériumba küldött lap önmagáért beszélt:
Müvészeti remekek, minden nemzet féltve őrzött közkincsei.
Merényletet követ el, aki azokon változtat.
A lánchid, az opera világhirü remekmüvek.
Mégis át akarják alakitani!
Minden kultur ember tiltakozzék e barbarizmus ellen.
De mi történt az átalakításkor?
A válaszokat dr. Szirmai János Az Operaház rekonstrukciója - 70 évvel ezelőtt című tanulmánya (in: Építés-Építészettudomány, 1982. évi 3-4. szám) írja le, melyből kiderül, hogy az Opera és a Nemzeti Színház élére frissen kinevezett gróf Bánffy Miklós szörnyű állapotokra derített fényt az alig huszonnyolc éves épületben, így azonnali segítséget kért az államtól:
A tatarozásra, karbantartásra kapott összegeket ugyanis addig üzemeltetési célokra használták. így nem csoda, hogy a bádogtető szétmállott, a becsurgó víz korhasztotta a fedélszéket, a belső burkolatok és a menyezetek, a homlokzatok, sőt maga a Lotz-freskó is összerepedeztek, utóbbi "bármikor darabokban leválhatik" Kevés volt a jelmez- és díszletraktár, az összezsúfolt kellékek tönkrementek. A gépészet elavult és alig-alig működött.
Az Opera rossz állapota a színházi világban, illetve az építészek közt ekkor már évek óta ismert volt, de a kultuszminisztériumi osztálytanácsosi szerepet ekkor betöltő Kertész K. Róbert (akinek a Déli pályaudvar mögött megbújó, egy olimpikon számára tervezett villáját, illetve a nagybátyja számára megálmodott rózsadombi lovagvárát korábban már bemutattuk) csak ennek hatására cselekedett: pénzügyi és felújítási tervet készített, majd a kultuszminiszter felkérte Medgyaszay Istvánt (1877-1959) a munkák elvégzésére.
Aggódott a szakma
"[A felújítás során] emez egységes alkotásnak összhangja, illetőleg tökéletessége rovására történhetik […] vagyis az Operaház meg fog szűnni […] egységes mestermű lenni" - írta a Szent László-kórházat, a Blaha Lujza téren állt Népszínház (később Nemzeti Színház) víztornyát és kiszolgáló épületét, illetve a Fővárosi Iparrajziskola (ma Kisképző) tervező, Ybl halála után pedig a Szent István-bazilikát is befejező Kauser József 1910-ben, az Építő Ipar hasábjain.
A diplomáját alig nyolc évvel korábban átvett, de máris a népi formák vasbetonépítészetbe való oltásának legnagyobb mesterévé vált tervező ekkorra már túl volt a gödöllői művészházak (1904-1906), az ország első vasbeton színháza, a veszprémi Petőfi Színház (1908), a rárósmúlyadi Szent Erzsébet-templom (1910), illetve az ógyallai Szent László-templom (1912) megépítésén, sőt, építészeti szabadalmak egész sorát is magáénak tudhatta, így a lehető legnagyobb szakértelemmel kezdhetett bele a sokszor éjjel-nappal folyó, alig fél év alatt valósággá vált munkákba, melyek során
megszületett a földszinti ruhatár, lesüllyesztették és rabitzburkolattal (dróthálóból készült tűzálló fal, melyre aztán cement került) fedték a zenekari árkot, modernizálták a szellőzőrendszert, a fűtést és az elektromos hálózatot, sőt, teljesen új, vasszerkezetű nézőtérre cserélték az addigi szűk széksorokat.
A kész munkát látva az aggódók persze megnyugodtak - így tett a korábban aggódó Kauser is, kijelentve:
semmi csorbát nem szenvedett Ybl mester remeke és semmi gáncs nem érheti Medgyaszay István építész kollégánkat. […] Fölösleges és elhamarkodott volt a vészkiáltás.
Jobb volt persze félni, mint megijedni, hiszen az azóta eltelt évtizedekben számos esetben láthattunk hasonló, az épület képét végül teljesen megváltoztató átalakításokat - elég ehhez csak egyszerűen csak a Nagykörút és a Rákóczi út furcsa emeletráépítéseire gondolnunk.
Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
