A Mérce több forrásból úgy tudja, hogy rendkívüli tisztújító kongresszusán Kendernay Jánost választotta meg az LMP az egyik társelnöknek. A posztot hagyományosan egy férfi és egy nő töltik be, de az egyetlen női induló Schmuck Erzsébet volt, akit az ellenzéki koordinációban vállalt szerepe miatt a párt eltiltotta a tisztségviseléstől.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/191748-753664-1665583926-138318-550545-1562418603-dbzol20190524101-e1559568214829.jpg)
A rendkívüli tisztújítást azért kellett kiírni, mert május 26-án mindkét társelnök, Keresztes László Lóránt és Demeter Márta és a párt teljes elnöksége is lemondott az LMP rendkívül gyenge, 2,1 százalékos EP-választási eredménye után.
Kendernay ismeretlen a nagypolitikában, tavaly óta elnökségi tagja az LMP-nek, korábban Brüsszelben is élt. Diplomáciával foglalkozott, 2003 után még a Külügyminisztérium főosztályvezetői posztját is betöltötte egy ideig.