A TV2 táncversenyének ötödik adásában Kozma Dominik mellett, Kempf Zozo került a veszélyzónába, a BMX-versenyzőnek és partnerének, Keresztszegi Ramónának pedig búcsúznia is kellett a műsortól.

Kapcsolódó

Dancing with the Stars: Kempf Zozóék estek ki a versenyből

Kasza Tibi nem hozott nekik szerencsét.

A korábbi kiesőkkel ellentétben Kempf Zozo egyáltalán nem omlott össze az eredményhirdetés után, sőt, kifejezetten boldog volt.

Én örülök, hogy eddig eljutottam egyáltalán. Nyilván az volt a terv, hogy minél tovább jussak, de aztán be kellett látni, hogy ez nagyobb falat, mint amire számítottam. Az időm 90 százalékát kivette és nagyon nagy stressz volt már bennem, hogy még jobb legyen és fura ezt kimondani, de úgy megkönnyebbültem

- mondta Zozo, aki nem bánja, hogy ezután nem a táncpróbák veszik el majd minden idejét, a tervei között szerepel ugyanis, hogy újra elkezd edzeni, mert szeretne részt venni a 2024-es olimpián.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!