Noha A játszma című filmnek több rétege is van, minden más eltörpül az emberi tényező, azaz Kulka János mellett. Már több mint hat éve, hogy a most 63 éves színész sztrókot kapott, és ugyan felépült annyira, hogy akár filmszerepet is vállaljon, agyi infarktusa számos következménnyel járt. Ezek közül az afázia avagy beszédzavar a legsúlyosabb, mely jelentősen megnehezíti egy színész munkáját, kivéve, ha olyan szerepet kap, amiben nem kell beszélnie (mint az X - A rendszerből törölve), vagy ha eleve egy sztrókon átesett, afáziás férfira írták a főszerepet.
Márpedig Köbli Norbert ezt tette, csak elő kellett vennie 2011-es filmje, A vizsga főszereplőjét, Markó Pált, akit Kulka alakított, és írni hozzá egy folytatást, ami rögtön azzal indul, hogy Markó, a titkosszolgálat egykori ezredese sztrókot kap. A forgatókönyvíró tehát bevallottan beleírta a főszereplő betegségét a filmbe, ám A játszma távolról sem csak a sztrókról és következményeiről szól, noha bekerül a filmbe több utalás is Kulka állapotáról, melyről ő maga beszélt korábban interjúkban, ám ez csak egy kicsi, habár fontos része a sztorinak. A játszma ugyanis A vizsga tökéletes folytatása, ami egy szabályos kémjátszma volt, és ugyanazt kapjuk ettől a filmtől is.
Bár az alkotók hangsúlyozták, hogy aki nem látta volna A vizsgát, az is bátran megnézheti A játszmát, mivel az előzményfilmre tett utalások elég egyértelműek, akkor sem árt felfrissíteni a sztorit, ha valaki még annak idején látta, nem mostanában a Netflixen: az egy évvel az '56-os forradalom után játszódó filmben a kommunista állambiztonsági szolgálat próbára teszi az ügynökeit, ez a vizsga Markó bukásával végződik, ezzel párhuzamosan viszont láthatjuk két reményteljes, fiatal ügynök felemelkedését, akik történetesen egy párt alkotnak az életben. Jung András (Nagy Zsolt) hat évvel később már nemcsak kollégája Gáti Évának (Hámori Gabriella), hanem a férje is, és mindketten biztos támaszai a rendszer titkosszolgálatának.
A mostani filmben 1963 őszét írjuk, megüresedik a vezetői szék az osztályon, és az arra pályázó Jung döbbenten látja, hogy egykori mentora, az időközben a feleségét is elveszítő, idős és beteg Markó Pál váratlanul újra veszélyt jelenthet rá. Újabb kémjátszma veszi kezdetét tehát, és akárcsak a korábbi filmben, semmi és senki nem az, aminek és akinek látszik. Nagyjából ennyit árul el a sztoriból a film szinopszisa is, és ezt is kapjuk, egy kétórás kémtörténetet a korai Kádár-kori Magyarországról.
A vizsgával való összevetést kicsit bonyolítja, hogy ezalatt a bő évtized alatt nagyon sok minden változott, Kulka János egészségi állapotán kívül is.
Annak idején az a film volt Köbli Norbert első önálló filmes forgatókönyve, mondhatni, ezzel tette le a névjegyét, azóta viszont a magyar film- és sorozatipar egyik legelismertebb forgatókönyvírójává nőtte ki magát, forgatókönyveit - köztük A vizsgát - tavaly könyvként is megjelentették. Köbli a 20. századi Magyarország történelmének viharos szakaszaiban játszódó, de mindig egy-két szereplő egyéni sorsára koncentráló történetek specialistája lett, nem a klasszikus történelmi filmekben és a nagy emberekben hisz, sokkal inkább a történelem árnyékában vergődő kisebb halakban. Mára könnyen felismerhető filmes világ az övé, és biztosan is mozog a választott műfajokban: egy Köbli-filmben általában semmi sem történik véletlenül, a konfliktusok pontosan akkor érkeznek, amikor kell, és a szálakat is mindig elvarrja a végére, nem nagyon maradnak kérdőjelek. A filmjei között vannak jobban (Apró mesék, Örök tél) és kevésbé jól sikerültek (Trezor), de nagyjából már tudhatjuk, mit kapunk egy Köbli-filmtől, nagy meglepetés nem éri a nézőt.
Változott az is, hogy Bergendy Péter helyett Fazakas Péter a rendező (vele Köbli már többször dolgozott együtt), neki ez az eddigi legnagyszabásúbb filmje, és a forgatókönyvíróhoz hasonló profizmussal vezeti végig a nézőt a sztorin. Újdonság az is, hogy a néha bizony olcsó benyomást keltő, régi értelemben véve tévéfilmes A vizsgával szemben A játszmára láthatóan rendesen jutott pénz. Olyannyira, hogy még látható a filmben egy CGI-főhajtás a hatvanas évek neonfényes Budapestje előtt, melyhez hasonló megoldásokat olyannyira hiányoltunk a Budapest Noirból (ami mellesleg Kulka utolsó filmes szerepe volt a sztrókja előtt). A visszatérő színészek (a már említett Kulkán, Nagy Zsolton és Hámori Gabriellán kívül Scherer Péter is újra feltűnik Kulcsár elvtársként) mellett pedig vannak újak, közülük is kiemelkedően fontos szerep jut az eddig elsősorban sorozatokban és színpadon látható Staub Viktóriának, aki első komolyabb filmszerepét kapta, és Abigélként az egyik legemlékezetesebb alakítást nyújtja a filmben. És ez semmit nem változtat azon, hogy
nyilvánvalóan Kulka János a legemlékezetesebb ebben a filmben, aki természetes és visszafogott gesztusokkal hozza az esendő, beteg emberré lett, egykori nagyhatalmú kémvezetőt.
A film tényleg nem nyújt többet annál, mint amit vállal, de azt biztosan hozza is: klasszikus kémtörténetet látunk, és miközben a műfaj néha hajlamos rá, hogy a néző kicsit hülyének érezze magát egy-egy kémfilm után, A játszma készítői igyekeznek ennek az esélyét a minimumra korlátozni, és a végén még amolyan Sherlock Holmes-i megoldásként el is magyaráznak mindent, hogy véletlenül se maradjon semmi rejtve.
Van egy párhuzam, amit nem lehet kikerülni, hiszen a film hasonló pályán játszik, mint a két hónappal korábban bemutatott HBO Max-sorozat, A besúgó. Nemcsak, hogy itt is van egy egyértelmű besúgós szál, de még van helyszín is, ami visszaköszönhet a sorozatból, tehát kikerülni se nagyon lehet az összevetést. Természetesen sok a különbség is, viszont A játszmának valahogy jobban el lehet hinni, hogy a hatvanas években játszódik, mint A besúgónak a nyolcvanas éveket, noha itt is találni anakronizmusokat, ha nagyon akarja az ember. Sőt, a titkosszolgálatok történetének kutatói is biztosan rá tudnak mutatni néhány történelmietlenségre, de a lényeg nem ez, mert Fazakas filmje ezekkel együtt is megteremti 1963 Magyarországának illúzióját, pedig ez is ugyanúgy fikció. Az is tény, hogy A játszma témaválasztása is kevésbé ambiciózus, mint egy nyolcrészes sorozaté, de nem is okoz csalódást.
Igaz, A besúgó bevallottan inkább a fiatal nézőket célozta meg a kollégiumban játszódó történettel, és ezzel A játszma nehezen tud versenyezni. Talán ezért is gondolták úgy az alkotók, hogy a mostanság rendkívül népszerű zenekar, a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio cameójával csalják be a moziba a fiatalokat. Csakhogy egy magát izgalmas drámaként, sőt thrillerként eladó filmben egy ilyen nyilvánvaló kikacsintás inkább kizökkenti a nézőt, másrészt nem is passzol a film hangvételéhez. A Carson Coma mellesleg részt vett A besúgó promóciójában, sőt szerepet kap egy ősszel mozikba kerülő másik filmben is (Nyugati nyaralás), és annak idején ugyan az Illés tagjai is feltűntek több filmben, de jellemzően magukat alakították, itt meg Giorgio csak bölcsészhallgatóként A felkelő nap házát gitározza a háttérben (egy évvel azelőtt, hogy a bluesklasszikust az Animals világhírűvé tette volna).
A film végén aztán van egy nyilvánvaló utalás a Megáll az időre is, ami mégiscsak eszünkbe juttatja, hogy bármennyire is profi műfaji film A játszma, a Kádár-korszakról még mindig azok a filmek mesélnek többet, amelyeket akkor, a puha diktatúra sorok között olvasós korszakában forgattak. Ezért talán azt lehet ezért felróni leginkább az alkotóknak, hogy A vizsgához hasonlóan újra csak leckét kapunk arról, micsoda nyomasztó diktatúra is volt az, ahol senki nem lehetett biztonságban, de nem visz közelebb a rendszer megismeréséhez. Egyszer azért elhangzik, hogy Marx és még Lenin is legalább hitt valamiben, de Hruscsov és Brezsnyev már csak a hatalomban hisz. Miközben a filmben feltűnik több mostani kurzusszínész is (Rátóti Zoltán egyjelenetes szerepe az SZFE-s szerepvállalása miatt lehet jelzésértékű), a film producere pedig az a Lajos Tamás, akiről a mai magyar filmipar legnagyobb hatalmú embereként beszélnek (és mellesleg szintén a Vidnyánszky-féle SZFE kuratóriumi tagja). És a mai magyar filmipar ugyebár ahhoz a kormányhoz van szorosan bekötve, amely látványosan nem hajlandó szembefordulni azzal a baráti diktatúrával, amely Vlagyimir Putyinnal az élén még Brezsnyevnél és Hruscsovnál is kevésbé hisz bármiben, a hatalomban viszont annál inkább. Talán majd egyszer, hatvan év múlva ezt a fonák helyzetet is megfilmesíti valaki.
A játszma, 110 perc, 2022. 24.hu: 7,5/10
A játszma premierje június 9-én lesz Veszprémben, a Magyar Mozgókép Fesztivál nyitófilmjeként, aznaptól látható a mozikban.
