A Balaton igazán az 1960-as években kezdett el fejlődni és ekkor különösen szüksége is volt az országnak egy saját üdülőhelyre, hiszen rengeteg kisgyerek élt az országban. Köszönhetően az 50-es évek első felében született rengeteg csecsemőnek, akiket manapság csak Ratkó-gyerekekként emlegetünk. Egy biztos, a Balaton a 60-as évek elején gyerekek százezreinek biztosított kellemes nyári üdülőhelyszínt, később pedig a 70-es években a Ratkó-unokák nyaraltak a népszerű úttörőtáborokban a magyar tenger partján.
De vajon miért is született ennyi kisgyerek az 50-es évek elején, és tényleg Ratkó Annának, a Rákosi kormány egyetlen női miniszterének és vitatható intézkedéseinek köszönhető? Néhány érdekesség, amit biztos nem tudtál az akkori gyermekvállalásról és Ratkó Annáról.
VIDEÓ: Ratkó Anna egy nőnapi ünnepségen (1951)
Ratkó Anna is volt kisgyerek...
De kezdjük az elején, ki is volt Ratkó Anna, akit az utókor egyfajta diktátornak, a kötelező szülés kommunista politikusának tart. A kis Anna szegény munkáscsaládban született 1903-ban, összesen 12 testvére volt, illetve két elárvult rokongyermeket is neveltek a szülei. Nem csoda, hogy 12 évesen már munkába kellett állnia a kislánynak, aki egy évvel később már szakszervezeti bizalmi volt a munkahelyén.
Az I. Világháború alatt fegyvergyárban dolgozott, emellett pedig szorgos aktivistaként szervezte a munkás- és árva gyerekek összejöveteleit, ahová hol kakaót, hol süteményt szerzett különböző támogatóktól. Később szövőnőként helyezkedett el, de a politikától és kommunista párttársaitól sem maradt távol, hiába vitték be és tartották fogva rendszeresen a rendőrök. Kortársai szerint Ratkó Anna valódi idealista volt, aki hitt abban, hogy jobbá teheti a szegények életét, aki tényleg segíteni szeretett volna a kollégáin, családján barátain. Rengeteget foglalkozott gyerekekkel, akik imádták az anyáskodó kommunistát. A környezetében élők úgy írták le, mint akihez minden bajjal lehetett fordulni, aki meghallgatott mindenkit, és aki kiállt mindenkiért bármilyen helyzetben.
Ratkó Anna, a miniszter
Ilyen előélet után nem csoda, hogy a II. Világháborút követően ismét bekapcsolódik a kommunista párt munkájába és 1952-ben Rákosi Mátyás kinevezte előbb népjóléti, majd egészségügyi miniszternek. Feladata a háború utáni Magyarország egészségügyi rendszerének megszervezése és felépítése volt, ami nem kis átalakítás lehetett, hiszen egy magánpraxisokon nyugvó ellátást kellett pár év alatt államosítani. A korabeli orvosok és egészségügyi dolgozók egyébként szerették Ratkó Annát, aki tényleg meghallgatta elvárásaikat és megpróbált a lehetőségekhez képest olyan intézkedéseket hozni, amely megfelelt minden érintettnek. Persze ez nem mindig járt sikerrel!
Bölcsőde. 1950. Fotó: Fortepan
Munkája részeként rendszeresen járta a gyermeküdülőket, árvákat gondozó intézményeket, ahol körbezsongták a gyerekek az immár 50-es éveibe lépő asszonyt, aki szívesebben játszott a kicsikkel a földre ülve, minthogy agitáljon a szülők között. Pedig ez is a feladatai közé tartozott, hiszen kiváló szónoki képességeit gyakran kihasználta a párt is.
Ratkó gyakran hangoztatta, hogy gyermek nélkül nem is létezhet boldog házasság. Ez a hite egybevágott a kor vezetőjének Rákosi Mátyásnak az elképzeléseivel, aki nem akart lemaradni a népesedési versenyben sem a nyugattól sem a Szovjetuniótól. Ezért a pártbizottság eldöntötte, hogy sokkal több gyermek kell az országnak és elindította a Ratkó-kampányt, amely a közhiedelemmel ellentétben nem csak az abortusztilalomról szólt.
A nem létező Ratkó-törvény
Ratkó Anna néhány interjújában később elmondta, hogy alapvetően egyetértett a tiltott magzatelhajtásokra vonatkozó elhatározással, hiszen háború után volt az ország, nagyon sok ember pusztult el, szükség volt sok gyerekre. Csakhogy — Ratkó-törvény soha nem létezett, nem adtak ki ilyen rendelkezést. A valóságban a magzatelhajtás már korábban is tilos volt, 1878-tól büntették, ekkortól szerepelt a Büntető Törvénykönyvben (az úgynevezett Csemegi-kódexben). Ez a jogszabály igen magas büntetésekkel — egyes esetekben 10-15 évi fegyházzal — fenyegette a tiltott műtétet végző orvost vagy bábát, és évekkel az ezt elvégeztető nőt is.
A Ratkó-korszak lényege tulajdonképpen abban állt, hogy ezt a paragrafust 1950-től igen szigorúan alkalmazta, illetve előírta a több orvosból álló abortusz-bizottságok létrehozását, amelyek döntöttek egy-egy magzatelhajtás egészségügyi indokairól. Ezt a döntést korábban az adott orvos lelkiismeretére bízták. Mindemellett a Ratkó-korszakban indult el az óvodai és bölcsődei rendszer alapjainak letétele is, hogy a dolgozó nők szabadon visszatérhessenek a munkahelyükre, ezzel is ösztönözve a gyermekvállalási kedvet.
Fotó: Fortepan/Nagy Gyula (1953)
A Ratkó-korszak erőszakos imázsa sem a miniszternőnek köszönhető, hanem jóval inkább az akkori igazságügyi minisztériumnak, akik külön rendeletet hoztak az illegális magzatelhajtások utáni nyomozásokról és azok bírósági eljárásairól. Üldözték az abortuszt végző orvosokat, bábákat és az anyákat egyaránt, igen komoly büntetésre számíthattak mindazok, akik veszélyeztették a születendő gyermek életét. A korabeli kilakoltatások, megfigyelések és AVO-s történetek közepette nem csoda, hogy senki nem kockáztatott egy nem kívánt terhesség miatt.
A kor legmodernebb abortusz-törvénye
Sokan azonban azt már nem tudják, hogy éppen Ratkó Anna – még miniszterként - léptette hatályba korának egyik legmodernebb abortusz-intézkedésekét 1954. január elsején. Ebben engedélyezte, hogy legálisan lehessen magzatelhajtást végezni szociálisan indokolt esetben is, korábban csak egészségügyi és kriminális okoknál volt erre lehetőség. A népstatisztikai adatok szerint mintegy 350.000 kisgyermek született az 1950-es évek első felében, amit ma Ratkó-korszaknak hívunk.
Azt viszont vitatják, hogy ezt a születésszámot ténylegesen az abortusztilalom miatt érték volna el, vagy egyszerűen csak hatott az agitáció, és az újjáépülő országban szívesebben vállaltak több gyermeket is a családok. A társadalom akkor és most is Ratkó Anna nevéhez köti az illegális abortusz miatti bebörtönzéseket és szomorú családi történeteket, nem csoda, hogy 1956-ban megpróbálták őt is meggyilkolni az otthonában. Pedig egészségügyi indokokra hivatkozva a miniszterasszony ekkor már nem játszik fontos szerepet a politikában és lemond pártbeli tisztségeiről is, 1981-es haláláig csendesen, visszavonulva, családja körében élt.
