Hogy a Stephen King briliánsan iszonyatos horrorregényeit feldolgozó AZ-filmeket akkora hype övezi, amekkora horrorfilmeket ritkán szokott, több tényezőnek tudható be, az alapanyag is erős, és az alkotók is képesek voltak úgy nyúlni hozzá, hogy az nem csupán érvényes tudott maradni a már létező korábbi változat(ok) mellett is, de hozott annyi újdonságot, hogy igazából nem is volt értelme az összehasonlításoknak. Nyilván az sem árt, hogy idő közben a CGI olyan szintre fejlődött, hogy az illúzióknak a technológia már rég nem szab gátat, de a 2017-es első AZ-film igazából mégis a remek szereposztásnak és rendezésnek köszönhetően lett akkora, amekkora. Az idén érkező folytatás hasonlóképpen erősnek ígérkezik, itt a gyerekek, ha fel is tűnnek olykor emlékképekként, a helyüket átadták a felnőtteknek, akiket szintén igazi elitalakulat alakít: James McAvoy, Jessica Chastain, Bill Hader, James Ransone, Isaiah Mustafa, Andy Bean és Jay Ryan alakítják a Vesztesek klubja felnőtté érett tagjait, no és Bill Skarsgård is visszatér a jó Pennywise szerepében. A most érkezett trailer kiborítóan tele van suspense-zel, apró, alig látható, gonosz osonással, és olyan balsejtelemmel, amit elég nehéz végigülni. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy hogyan leszünk képesek végigülni az AZ - 2. fejezet címen érkező filmet, mindenesetre a szeptember 5-i premierig van időnk felkészülni.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!