Szeretnék éreztetni a fővárossal, hogy „amit most a tanáraink és a diákság szenved el, az az egész társadalom életére is kihatással van”.


Az oktatásért és a tanárokért szerveznek tüntetést diákok péntek reggelre, a budapesti Astoria sarkára. A tervek szerint 7:30-tól 8:00-ig fognak demonstrálni.

– üzenik a szervezők a Facebookon meghirdetett esemény leírásában.

Mint írják, a tüntetéssel az a céljuk, hogy Budapest, és az egész ország tudomást szerezzen róla: „még mindig itt vagyunk, és ELEGÜNK VAN! KÖVETELJÜK A VÁLTOZÁSOKAT!”. Szeretnék éreztetni, hogy „amit most a tanáraink és a diákság szenved el, az az egész társadalom életére is kihatással van”.

A demonstrációt az Eötvös József Gimnázium diákjai szervezik, de több fővárosi iskola diákjai is csatlakoznak hozzájuk. Ezek a következők:

• ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

• Veres Pálné Gimnázium

• Berzsenyi Dániel Gimnázium

• Toldy Ferenc Gimnázium

• ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium

• Vörösmarty Mihály Gimnázium.

Ahogy arról beszámoltunk, a héten sztrájkolnak a pedagógusok a méltányos fizetésemelésért, a kötelezően tanítandó óraszám csökkentéséért, a sztrájkjogot korlátozó törvény helyreállításáért, és a tanárok kirúgásának határidejére vonatkozó új kormányrendelet visszavonásáért.

például Simkó Edit vagy Berta Beáta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!