A Magyar Tudományos Akadémia megcsonkítása bűn a tudomány ellen, bűn a nemzet ellen, és bűn a magyar kultúra ellen - áll az Akadémiai Dolgozók Fóruma által júlis 2-a 16 órára, az Akadémia Széchenyi téri épülete elé szervezett demonstráció Facebook-esemény leírásában. A parlament kedden szavaz Palkovics László az MTA feldarabolását tartalmazó javasaltáról.

Mint a szervezők írják: a mögöttünk álló hónapokban megtapasztalták, hogy mekkora erőt és tartást tud adni a szolidaritás, az egymásért való közös kiállás.

Erősebbek vagyunk, ha összefog matematikus és nyelvész, jogász és biológus. Ezért nem hagyhatjuk, hogy itt és így legyen vége!

- teszik hozzá. Az eseményen a magyar tudomány egészének kormányzati irányítás alá helyezése és az MTA eddig független intézeteinek államosítása ellen tiltakoznak.

Leginkább az MTA-ban bíznak a magyarok

A tudományos akadémia megítélése még a kormánypárti szavazók körében is magas.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!