Kedden Mohácsnál tetőzik, a felsőbb szakaszokon viszont már látványosan húzódik vissza a Duna. A vízügyes szakemberek azonban továbbra is 24 órás figyelőszolgálatot látnak el a gátakon.


A Duna tetőzését keddre Mohácsnál várják a szakemberek és az árvíz ezt követően napközben elhagyja az országot - jelentette ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Hétfőn Bajánál tetőzik a Duna, de az árvízi helyzet harmadfokú készültség mellett ugyan komoly, de sehol nem kritikus - közölte Siklós Gabriella.

Azt is hozzátette, hogy

Mint elmondta: az alsóbb szakaszokon nem történt rendkívüli esemény, a szokásos módon nyári gátakkal tehermentesítik a területet, ahol pedig kellett, például Baján a Petőfi szigeten háromezer méter hosszan homokzsákokkal védekeznek. Továbbá például Bátán és Dunaszekcsőn kellett ideiglenes védműveket kiépíteni homokzsákokkal.

Ugyanakkor

Siklós Gabriella azt is elmondta, hogy az ár levonulása után el kell bontani a homokzsákkal kiépített ideiglenes védműveket. Azokat a homokzsákokat, amelyeket nem ért a víz újra fel lehet használni, viszont azok, amelyek érintkezésbe kerültek a folyóval, hulladéknak számítanak.

via MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!