Gyurcsány Ferenc pápának képzeli magát, most már a gyónási titkot töröltetné el - közölte a KDNP frakcióvezető-helyettese pénteken az MTI-vel.

Vejkey Imre közleményében azt írta, az őszödi gyónó szócsöve, Vadai Ágnes (DK) törvénymódosítást nyújtott be, hogy a gyónási titkot felülírja a feljelentési kötelezettség.

Kapcsolódó

Két ellenzéki párt is pedofilellenes törvényt nyújt be az egyházon belüli bűncselekmények feltárására

A DK és a Párbeszéd is lépett.

Visszautasítjuk ezt a nyílt támadást, melyet a Katolikus Egyházzal szemben tanúsítanak! Honnan veszik maguknak a bátorságot és a jogot, hogy beavatkozzanak olyan kérdésekbe, melyekbe kizárólagosan a Katolikus Egyház első emberének, a római pápának van hatásköre és illetékessége!?

- írta a politikus.

Hozzátette, ez nem más, mint az egyház, az alaptörvény, a hatályos nemzetközi egyezmények semmibevétele és súlyos beavatkozási kísérlet a kánonjogba.

Az egyesített baloldal vezető ereje most kimutatta a foga fehérjét, a keresztényellenes agressziót, mely az igazi habitusuk

- írta Vejkey Imre.

Szerinte ez a beavatkozási kísérlet nem új keletű, sok papot hurcoltak meg, sőt végeztek ki a kommunisták azért, mert nem árulták el az Istennek tett esküjüket, vagyis nem adták ki a gyónás során tudomásukra jutott titkot.

A politikus szerint

most visszaköszön a kommunista terror szelleme, amikor újra esküszegésre kényszerítenék a papságot.

Vejkey Imre azt írta: a DK sajtótájékoztatója okán kialakult téves értelmezés miatt fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy ma Magyarországon az Alaptörvény és a vonatkozó jogszabályok értelmében minden egyházi személyre, illetve egyházi intézményben dolgozóra ugyanazok a büntetőjogi szabályok vonatkoznak, mint mindenki másra, az ezzel ellentétes állítások hamisak és minden valóságot nélkülöznek.

Ezért a keresztény közösség védelmében azt üzenem, hogy el a kezekkel az Egyháztól!

- fogalmazott.

A KDNP frakcióvezető-helyettese felvetette,

ha a DK ezt ellenzékből megengedi magának, akkor mit tenne, ha kormányzati hatalma lenne a pártnak. Ne adjunk esélyt erre!

Kapcsolódó

Gyurcsány Ferenc: Két fideszes tüntető is megütötte a kollégáimat

Feljelentést tesznek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!