Ezzel a magyar miniszterelnök teljesen átvette az orosz háborús propagandát, ami soha nem hívja háborúnak a szomszédos ország elleni háborút.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor találkozott Vlagyimir Putyinnal a Pekingben zajló Egy övezet – egy út fórumon, ahol egyébként egyedüli uniós vezetőként vesz részt. A megbeszélésen a gáz- és olajszállítással és a nukleáris energiával kapcsolatos orosz együttműködésekről beszélt a két országvezető — némileg érdekes körülmények között:

Orbán a megbeszélés egy pontján elmondja, hogy összeszámolta: immár 13. alkalommal találkozott az orosz elnökkel, de kiemeli, hogy ilyen „összetett” körülmények között még sosem.

A miniszterelnök az összetett körülmények között emlegeti még az oroszországi szankciókat is – amelyek közül Magyarország korábban mindegyiket megszavazta –, de leszögezi, hogy Magyarország sosem akart és most sem készül ellenséges lenni Oroszországgal szemben.

Orbán ezen kívül külön is megköszöni Putyinnak, hogy a Roszatom Magyarország remek partnere maradt, és a Gazpromnak, hogy teljesíti szerződéses kötelezettségeit.

A megbeszélés 444 által kiemelt részében a tolmács beszéd közbeni szünete miatt jól hallható, ahogy a magyar kormányfő katonai hadműveletnek nevezi a háborút – a részletet EZEN A LINKEN lehet meghallgatni.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!