Három amerikai szövetségi államban, New Yorkban, Kaliforniában és Washingtonban több mobilkórházat állítanak fel, és immáron az utóbbi is katasztrófa sújtotta területnek számít - jelentette be Donald Trump az új típusú koronavírus-járvány megfékezésén dolgozó kormányzati munkacsoport vasárnapi sajtótájékoztatóján.


Az amerikai elnök arról számolt be a Fehér Házban, hogy Gavin Newsom kormányzó kérésére New York és Washington után nemsokára Kaliforniát is katasztrófa sújtotta területté nyilvánítja. Ez az jelenti, hogy ezek az államok szövetségi anyagi segítséget is kapnak a vírus terjedése elleni küzdelemre és a betegek kezelésére.

Donald Trump hangsúlyozta a szövetségi előírások betartásának fontosságát, kiemelve, hogy mindenkinek, a fiatalabb korosztályoknak is tartózkodniuk kell a társas rendezvényektől, nem szabad utcára vagy akár otthon tartott baráti összejövetelekre menniük.

Az ország nagy kihívások előtt áll

- fogalmazott, nemzeti próbatételnek nevezte a járványt, és megismételte, hogy láthatatlan ellenség ellen kell harcolni. Hangsúlyozta a Nemzeti Gárda szerepét, és azt közölte, hogy az országos katasztrófa-elhárítási ügynökség mozgósításának költségeit New Yorkban, Kaliforniában és Washington államban teljes egészében a szövetségi kormány finanszírozza.

A sajtókonferencia előtt nem sokkal Louisiana és Ohio állam kormányzói jelentették be, a járvány terjedése miatt elrendelték, hogy senki nem hagyhatja el az otthonát, kivéve a létfontosságú tevékenységet végzőket. Ezzel így már összesen mintegy százmillió amerikai, azaz a lakosság egyharmada kényszerül otthon maradni. Eddig ugyanis Connecticutben, New Yorkban, New Jerseyben, Illinois-ban és Kaliforniában vezettek be hasonló intézkedéseket.

(MTI, kiemelt kép: Eric Baradat / AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!