Emberölés miatt indított nyomozást a dél-afrikai Gauteng tartomány rendőrségre, miután helyi lakosok meggyilkoltak egy kislányokat erőszakoló férfit, akit rajtakaptak a tett közben - jelentette a helyi sajtó. Az eset helyi idő szerint szombat este történt, a Johannesburg közelében található Ivory Park városában.

Meztelenre vetkőztetve vitték végig a városon a kamaszlányt megerőszakoló férfiakat

És még szerencsésnek mondhatták magukat. Februárban halálra lincseltek két erőszakolót az indiai államban, ahol a mostani eset is történt.

Lungelo Dlamini rendőrségi szóvivő elmondása szerint a megölt férfi két társával együtt erőszakolt meg két lányt, egy 14 évest és egy 18 évest. A lányok sétáltak, amikor a késsel és pisztollyal hadonászó férfiak rájuk támadtak, majd "többször megerőszakolták" őket.

Az esetet látta egy helyi lakos, és azonnal értesítette a környéken élő embereket, akik gyorsan odarohantak. Két erőszakolóknak sikerült elmenekülnie a dühös tömeg elől, de harmadik társukat elfogták, és a helyszínen meggyilkolták - közölte a szóvivő.

Egy szemtanú a Sowetan Live című helyi lapnak elmondta, az elkapott férfit eleinte csak megverte a dühös tömeg.

Majd egy arra járó férfi elvette tőle a kését, és azzal levágta a péniszét. Senki sem állította meg. Aztán otthagyta a férfi mellett a péniszt, és továbbsétált.

A rendőrség emberölés miatt indított eljárást a gyilkosság miatt, de egyelőre senkit sem tartóztattak le. Dlamini szóvivő elmondása szerint közben keresik a két elmenekült erőszakolót is. A hatóságok egyben azt kérték az emberektől, hogy ne vegyék a saját kezükbe az igazságszolgáltatást.

Agyonverte a tömeg a férfit, aki állítólag megerőszakolt egy terhes nőt és a kislányát

Figyelmeztetőlövésekkel sem tudták leállítani a rendőrök a tömeget.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!