A Magyar Nemzetnek adott interjút Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki arra a kérdésre, hogy maradtak-e ellátatlanul betegek, egyértelmű nemmel válaszolt. A miniszter szerint "minden rendelkezésre áll." A legnagyobb kihívás most, hogy az orvosok és a nővérek - miután egy éve folyamatos készültségi állapotban vannak - elfáradtak, főleg lelkileg, tette hozzá. Hitvallásuknak megfelelően


Az egészségügyi rendszer összességében bírja a terhelést. Volt persze olyan pillanat, amikor egyes kórházakban megteltek az ágyak, de akkor azonnal átszállították a betegeket egy másik kórházba, ahol volt előkészített üres ágy. Nem tudok egyetlenegy betegről sem, akit ne láttunk volna el

- fogalmazott.

Káler arra is kitért, hogy az egészségügyi dolgozók megfertőződése az oltakozás következtében gyakorlatilag megszűnt. A

A mortalitás csökkenése egyelőre szolid 2-3 héttel követi a fertőzöttek számának csökkenését, magyarázta.

A brit mutáns nyolcvan százalékkal fertőzőképesebb, de ezt sem tudtuk még januárban. Azt sem tudtuk, hogy egyre fiatalabbakat fertőz meg, és egyre súlyosabb betegséget okoz, veszélyesebb, mint az eredeti koronavírus.

Kásler Miklós kiemelte: nagyon óvatosnak kell lennünk, a vírusjárványnak ugyanis még nincs vége. Az oltást ezért kell mindenkinek minél előbb felvennie, mert ez jelenti a legkomolyabb esélyt arra, hogy meg tudjuk fordítani a folyamatot. Aki ez ellen bármit tesz, elbizonytalanít, az életet veszélyezteti.

Koronavírus

Parragh László: A személyes viszonyunk Orbán Viktorral jó

Bárcsak olyan gazdag ország lennénk, mint Németország és Ausztria, mondta az Iparkamara elnöke.

Müller Cecília: Elrendelem a tömeges oltást

AstraZeneca: megtalálhatták a vérrögösödés okát


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!