Kedden kinevezték az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnökét és új tagozatvezetőit, a megbízóleveleket pedig az emberi erőforrások minisztere nyújtotta át. Ennek alkalmából Kásler Miklós köszöntőt is mondott, amelyben az MTI tudósítása szerint úgy fogalmazott, a koronavírus-járvány hatására hangsúlyosabban előtérbe kerültek azok a törekvések, amelyek az egészségügy átalakítását célozzák.


Úgy tűnik, ehhez a feltételek is együtt állnak, tette hozzá, kiemelve, hogy teljes átalakításra törekednek preventív személetmód alapján. Kitért a népegészségügyi megbetegedések leküzdésére tett intézkedésekre, ezen egészségprogramok bázisai az országos intézetek lettek.

Kásler szerint mindezeket a változásokat a kormány leghatározottabb támogatásával hajtják végre, törvényes és egyértelmű viszonyokat teremtve a magán- és az állami ellátórendszer között, és eljött az a lehetőség is, hogy

komolyan foglalkozzunk a fizetésekkel és a paraszolvencia összefüggéseivel.

A szakmai kollégium tagozatvezetőit teljes bizalmáról biztosított a miniszter. A grémium elnöke Kollár Lajos professzor, a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának igazgatója lett.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!