Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg az oktatás. Kásler Miklós keddi budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a környező országok besorolása láthatóan változik, a járvány terjedése nehezen kiszámítható, ezért a köznevelésnek is fel kell készülnie a védekezésre és a megelőzésre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Operatív Törzs és a Nemzeti Népegészségügyi Központ részletes, nyolcoldalas ajánlást, protokollt dolgozott ki, amit minden köznevelési intézmény vezetőjéhez eljuttatott - közölte a miniszter.

PDSZ: Hajmeresztő az iskoláknak küldött járványügyi protokoll

A szakszervezet megütközéssel fogadta az Emmi ajánlásait. Nyílt levelet írt Kásler Miklósnak.

Kitért arra is, hogy megtörténtek az előkészületek a tanévkezdéshez: július 25-ig 1500-féle tankönyvet legyártott az Alföldi Nyomda, 500 diák segítségével összeállították a kiszállítandó kiadványokat. Augusztus 3-ától 28-áig több mint négyezer iskolába több mint 13 millió 455 ezer tankönyv jut el, ami négyszázezerrel több, mint tavaly. Ez az első olyan év, amikor minden diák ingyenesen kapja a tankönyveket - emlékeztetett Kásler Miklós.

kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!