Megnyertük a hosszú háborúnak ezt az ütközetét


- mondta Kásler Miklós a Spirit FM Exkluzív című műsorában az atv.hu cikke szerint. A miniszter szerint a kedvező járványügyi adatok között egyetlen aggasztó van, ez pedig a reprodukciós tényező, ami közelít az egyhez, valamint át is lépi azt.

Kásler a delta variánssal kapcsolatban többek közt arról beszélt, hogy ez a mutáns hatvan százalékkal agresszívabb, mint a brit mutáns, és az egy légtérben tartózkodók között 12 perc is elegendő ahhoz, hogy megfertőzzék egymást.

Az emberi erőforrások minisztere egyúttal közölte: nincs alternatívája az oltásoknak, illetve mint mondta:

a jelenleg 600 ezer oltatlan 60 év feletti lakosnál ez az életet jelentheti.

A harmadik oltással kapcsolatban Kásler úgy fogalmazott:

Irodalmi adatok vannak, hogy a második ismétlő oltás heterológ vakcinával, tehát más típusú vakcinával lökésszerűen növeli a védettséget.

Hozzátette, szerinte elsősorban hatvan év felett, hat hónap után a harmadik oltást célszerű megadni. Szerinte a holnapi kormányülés után már "konkrétumokról lehet beszélni ebben a kérdésben", és "nagyon pontos döntés lesz, vakcinatípusokra lebontva. Én azt javaslom mindenkinek, hogy ezt kövesse."


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!