A Magyar Nemzetnek adott interjút Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere elmondta: a november 14-én meghozott szigorító intézkedések hatására a járvány lecsengő fázisba került. Már látták a végét, elérhető közelségbe kerültek a vakcinák, azonban megjelent az angliai, majd a dél-afrikai mutáció.


A helyzet kritikussá vált: rendkívül gyorsan emelkednek a számok, nagyobb mértékben, mint a járvány első vagy második hulláma idején, a fertőzöttek korcsoportmegoszlása eltolódott a fiatalabbak felé, illetve súlyosabbá vált a betegség lefolyása

- fogalmazott. Hozzátette: az oltások száma emelkedik, ám ahhoz még időre van szükség, hogy a védőoltások meg tudják akadályozni a koronavírus terjedését. Ezért most az emberek közti kontaktusok számának csökkentése volt indokolt.

Kásler szerint a "rendelkezésre álló öt vakcinával Magyarország várhatóan az európai országok között az átoltottság tekintetében minden héten nagyobb és nagyobb előnyt szerez majd".

A beszélgetésben nem került szóba az oltási rendszer pénteki összeomlása, illetve az, hogy elmarad a hétvégére tervezett tömeges oltás.

Koronavírus - Még több hír a témában

A járvány kirobbanása óta nem volt ilyen magas az új fertőzöttek száma

Nő az aktív fertőzöttek és a lélegeztetettek száma is.

Cipész, órás, fodrász - Ezekre az ágazatokra terjesztik ki a bértámogatást

Tüntetnek a kormány járványkezelése miatt Paraguayban, lemondott az egészségügyi miniszter


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!