Károly herceg nemrég tollat ragadott és egy esszét fogalmazott meg, többi között a globális felmelegedésről. Az írásban például egy ponton kiemelte, mennyire büszke két fiára, Harry és Vilmos hercegre, amiért ők is rendszeresen szót emelnek és különböző intézkedéseket tesznek a klímaválsággal kapcsolatban. A január negyedikén megjelenő esszében igyekszik minél jobban felhívni a figyelmet a témára.

Büszke vagyok arra, hogy a gyerekeim felismerték, milyen veszélyben vagyunk. A legidősebb fiam, Vilmos megalapította a nagy presztízzsel bíró Earthshot-díjat, amivel az embereket változásra ösztönzik. Mégpedig azzal, hogy a következő tíz évben jobbá tesszük a Földet, a különböző technológiák és fejlesztések támogatásával, melyek elősegíthetik a javulást.

Ezután pedig rátért kisebbik fiára is, aki szintén fontosnak tartja a környezetvédelmet.

A fiatalabbik fiam, Harry nagyon elhivatottan hívja fel a figyelmet a globális felmelegedésre, főleg Afrikával kapcsolatosan. Eljött az idő, most kell cselekednünk, a gyerekeink és unokáink ítélkeznek felettünk. Legyen a mi generációnk az, amelyik képes rá, és amelyiknek sikerül is. Egy új évbe lépve, idén már egy percet sem vesztegethetünk

- írta.

Kapcsolódó

Átadták az első "környezetvédelmi Nobel-díjakat"

A Vilmos herceg által tavaly alapított, környezetvédelmi Nobel-díjként is emlegetett elismerést öt kategóriában osztották ki.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!