A németországi Göttingenben, karok nélkül született Felix Klieser négyévesen döntött úgy, hogy kürtművész lesz belőle, céljától pedig nem lehetett eltántorítani.


A tizenhét évesen a Hannoveri Zeneművészeti Egyetem diákjává vált, tehetségét pedig a legígéretesebb fiatal tehetségekből álló állami szimfonikus zenekar, a Bundesjugendorchester tagjaként megcsillogtató Klieser előbb több országos versenyen győzött, majd 2014-ben az Év fiatal zenésze lett, rövidesen pedig a Berlini Filharmonikusokkal, illetve Stinggel állt egy színpadon.

Az egyetem elvégzése után a speciális állványra helyezett hangszeren játszó férfit már a világ egyik legjobb kürtöseként jegyezték, hírnevét pedig első albuma, a Reveries (2013), illetve könyve, a Fußnoten - Ein Hornist ohne Arme erobert die Welt (Lábjegyzetek - egy kürtös, aki karok nélkül hódította meg a világot, 2014) is tovább emelte.

A gyerekkora óta napi nyolc órát gyakorló Klieser - aki szerint a tehetség túlértékelt, a valódi sikert pedig a kemény munka hozza el - 2016-ban a világ egyik legfontosabb elismerését, a Leonard Bernstein-díjat is begyűjtötte, azóta pedig a világ legrangosabb koncerttermeiben tűnt fel.

A férfi a 2021-2022-es évadban a Bournemouth Symphony Orchestra állandó tagjaként működik - a BBC itt készített vele rövid videóriportot:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!