Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki két ember halálához vezető balesetet okozott 2019 szeptemberében Bakonyjákó és Farkasgyepű között.

Gulyás Ildikó, a Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség három év fogházat és öt év járművezetéstől eltiltást kért a vádlottra arra az estre, ha az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és nem kér tárgyalást.

A 42 éves férfi egy kisbusszal közlekedett a 83-as számú főút Bakonyjákótól Farkasgyepű felé vezető szakaszán. A kisbuszban rajta kívül nyolc 15 év alatti gyermek utazott, akikkel éppen egy versenyről tartottak hazafelé.

A férfi 90-95 km/órás sebességgel haladva egy erős balra ívelő kanyart követően figyelmetlenségből átlépte a záróvonalat és áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött a vele szemből, mintegy 70-80 méter távolságra szabályosan közlekedő kocsival, melyben három fiatal nő utazott.

A vétlen autó sofőrjének az idő rövidsége miatt semmi esélye nem volt arra, hogy elkerülje a másfél másodperccel későbbi ütközést. A baleset következtében a szembejövő autó 27 éves sofőrje a helyszínen, a mögötte helyet foglaló 35 éves nő pedig néhány nappal később a kórházban meghalt. A jobb első ülésen utazó harmadik fiatal súlyos sérülésekkel túlélte a balesetet. A kisbusz utasai közül hat gyermek könnyű sérüléseket szenvedett.

Értesüléseink szerint a kisbuszt vezető férfi karateversenyről vitte haza a gyerekeket, és elismerte a felelősségét a gyanúsítotti kihallgatása során. Az ügyészség három év fogházat, és öt év járművezetéstől eltiltást kért rá beismerés esetére.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!