Idén ünnepeljük a melegjogi mozgalmak 50. évfordulóját, nálunk pedig a 24. Pride-ot. Az első menet alig 300 főt számlált, a mostaniak tízezreket vonzanak, de még mindig nem csak a felszabadult bulizás terepe ez.
A tavalyi felvonulás után csodálatos kinyilatkoztatások hangzottak fel. A Sajtóklubban Bencsik András büszkénjelentette ki, hogy ő igenis homofób, Szentesi Zöldi László szerint pedig "ócska kis egzisztenciák, ócska alakok" a felvonulók.
A legszebb a műsor végén elhangzó hatalmas és rettegő sóhaj, érdemes belenézni a felvételbe.
Tavaly számos transzparensen visszatérő motívum volt Novák Katalin, aki a Pride előtt arról beszélt, hogy szerinte a melegek ne élhessenek családban:
a családhoz kell egy nő és egy férfi, és pont elég hozzá egy nő és egy férfi.
Válaszként a Pride-on számos felirat élcelődött Novákkal, tiltakozott ellene.
Bencsik ennek kapcsán így beszélt:
Ez a homoszexuálisok büszke menete az azt hirdeti, hogy minden jó, ami eltér a, mondjuk így, normálistól, és igenis, ők erre rohadtul büszkék. Ez egy dolog. Hogy kijelölik első számú ellenségnek Novák Katalint, az nagyon fenyegető.
Lenyűgöz a kirekesztők, a folyamatosan ellenségképet gyártók és listázók kettős mércéje, ami ráadásul mankó az előítéleteseknek önigazolásukhoz, gyűlölködésükhöz. Néhány hete ezt a lécet is magasan vitte át Kövér László, aki összemosta a melegeket és a pedofilokat, valamint arról értekezett, hogy egy normális meleg pontosan tudja, hogy nem egyenrangú a többséggel.
De hiába a tiltakozások, hiába az olykor eleresztett visszakozások, magyarázkodások, egyértelmű, hogy mit gondol a hatalom a másságról és az elfogadásról. És tudjuk jól: ami fönt van, az szivárog lefelé; a homofóbia is így kerül be a véráramba, a zsigerekbe, és teszi elviselhetetlenné azok életét, akik a másságuk ellenére szeretnének egyenrangúként élni és itt élni.
Illetve egy darabig bírják, aztán lelépnek, már aki teheti. Egyre többen érzik tűrhetetlennek, hogy másodrangú állampolgárként kezeljék őket. Az utóbbi időben két csodálatos alkotó hagyta el az országot.
Náray Tamás pár hónapja számolta fel magyarországi életét. Egy nekem adott nagyinterjúban azt mondta, nem politikai okai voltak a távozásának, de az egyre rosszabb levegő igenis befolyásolta.
Egyre több lett a zavaró részlet körülöttem, a közhangulat és a kommunikáció is rossz irányba változott. Nemcsak a vallási vagy a szexuális irányultsággal kapcsolatos megjegyzések zavarnak, ugyanígy rossz érzésem van, ha megépül például egy középület, és nem gondolnak a kerekesszékesekre, idősekre. Ha nem lenne a törvény, talán sokaknak eszébe sem jutna. Vagy ahogy a gyengébbekkel és a nekik kiszolgáltatottakkal viselkednek intézmények, vagy az állatokkal bánnak némelyek.
Náray Tamás rendre óvatosan fogalmaz, de gondoljunk bele: azt a féktelen buzizást, amit egyebek mellett kommentekben kapott, nehéz befordulás nélkül elviselni.
"Azt kell megérteni, hogy minden, ami velünk történik, következmény" - mondta ugyanebben az interjúban. És igen: ha ma nem lépünk, ha ma hagyjuk terjedni a gyűlöletet, a végén tényleg belefulladunk. Ha hagyjuk, hogy folyamatosan aljas megjegyzésekkel, kirekesztéssel próbálják kikezdeni a méltóságunkat, nem csodálkozhatunk, ha bárki megsérthető lesz méltóságában, aztán egyenesen az emberi mivoltában is.
Pár napja pedig Nádasdy Ádám jelentette be, hogy bár egy-egy hónapra hazalátogat, de a székhelyét átteszi Londonba.
Ádám ugyan örök optimistának vallja magát, és úgy véli, mérséklődőben a harc a gyűlöletfronton, azért elejti, hogy a helyzet borzalmas, és egy nem rejtőzködő meleg számára élhetetlen. Ezért vesz részt az idei Pride-on.
Végül is egy nagy mulatság az egész, jólesik ott együtt lenni annyi meleggel. És még mindig csak egy ilyen nap van az évben, hogy zavartalanul lehet csókolózni az utcán.
Nálunk hétköznapi hír, ha a Pride rendezvényeit megzavarják. Hogy homofób matricákat gyártanak, hogy nyíltan melegpropagandáról harsognak.
És akkor is meglehetősen kevesen háborodnak fel, amikor a köztévén arról csevegnek, hogy a homoszexualitás gyógyítható.
Emlékszünk, közösen borzongott Trombitás Kristóf Keresztély műsorvezető Hodász András katolikus pappal és Szőnyi Szilárd újságíróval; utóbbi előremutatóan megjegyezte, ismer olyat, aki már sikeresen kigyógyult! És a tények sem zavarják őket, ahogy a követőiket sem. Mit érdekelné az eltartott kisujjal gyűlölködőket, hogy bár a tudomány nem tud egzakt választ adni, miként alakul ki a szexuális orientáció, azért az már 1973 óta konszenzussal elfogadott tény, hogy a homoszexualitás nem betegség, így nincs is mit gyógyítani rajta, s különben sem "gyógyítható". Az sem okoz zavart ezekben a fejekben, hogy közismert az Alfred Kinsey nevéhez köthető skála, mely nulla (vagyis totál hetero) és 7 (totál meleg) közé sorolja be az embereket, és megállapítja, hogy a döntő többség szexualitása valahová a kettő közé helyezhető.
A Pride kapcsán a Vivacom médiavállalat hatvanöt ország csaknem százezer polgárának megkérdezésével elkészítette az ezidáig legnagyobb merítésű "melegkutatást". Eszerint, bár a diszkrimináció még mindig jelentős, világszerte szignifikánsan javul a másság elfogadása. Sajnos nálunk kevésbé rózsás a helyzet: mindössze 64 százalék ért egyet azzal, hogy a melegeket ugyanolyan jogok illessék meg, mint a heterókat.
Szerencsére vannak napfényesebb (szivárványosabb) hírek és eredmények is. Például az, hogy a múlt hónapban az Országgyűlés Kulturális Bizottsága nem vette tárgysorozatba Dúró Dóra határozati javaslatát, mely betiltotta volna az iskolai LMBTQI érzékenyítő programokat.
A Viacom felmérésének fontos tapasztalata, hogy a kisebbségek megítélése javult, ha a többség megismerkedett a kisebbség néhány tagjával, s akkor is, ha számára hiteles médiaszemélyiségek, celebek elfogadóan nyilatkoztak a témában.
Nálunk ez a közszolgálatinak nevezett médiában egyelőre elképzelhetetlen. Találjuk hát más utakat. Hogy ne a külföldre költözés legyen a végső, az elkeseredett válasz.
Kiemelt kép: Berecz Valter / 24.hu
