A 16 éves fiú elvérzett volna a parton, ha nem vitték volna azonnal kórházba.


Csak a barátainak köszönheti egy 16 éves ausztrál szörfös, hogy túlélt egy cápatámadást karácsony napján, írja a Daily Star. A nagy fehér cápa így is kiharapott egy kis darabot Julian McLennan combjából.

A karácsonyi szörfözésre induló tinédzser délután fél öt körül úszott a vízben, amikor hirtelen úgy érezte, hogy valami elkapta a lábát. Julian odakiabált a barátjának, Alex Tobinnak, hogy szerinte épp most harapta meg valami.

„Jobbra néztem, és láttam, hogy egy hatalmas uszony emelkedik ki a vízből, és úgy tűnt, mintha egy cápa teste lenne. Elkezdtem evezni. Fogalmam sem volt, hogy van-e még lábam, csak néztem Alexet, miközben teljesen kiborultam” – idézte fel a történteket Julian.

A másik barátja kezdetben nem hitt a fiúnak, de aztán a pánikot észlelve gyorsan változott az álláspontja és azonnal kórházba vitte. Ez volt Julian szerencséje, ugyanis a mentőkre várva könnyen elvérezhetett volna.

Julian szerit csak azért úszta meg élve a kalandot, mert gyorsan fel tudott kapaszkodni a szörfdeszkára, amin még most is látszanak a fenevad állkapcsának nyomai.

A karácsonyi cápatámadásról az egyik helyi tévé híradója is beszámolt:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!