"Túléljük ha beledöglünk is. Ha ez az önkormányzati rendszer túléli 2023-at, akkor mindent kibír" - idézi az ATV Karácsony Gergelyt, aki az Önkormányzatok Napja alkalmából megszervezett konferencián arról beszélt, hogy Budapesten nem zárnak be közintézményeket, és nem kapcsolják le a közvilágítást.


"Abban bízva, hogy azoknak az elemzéseknek lesz igazuk, amik azt mondják, hogy a jövő év második felében már kisebb, reálisabb energiaárakkal kell kalkulálnunk, a szokásos egyéves vagy kétéves beszerzések helyett most negyedévre fogunk beszerezni áramot, és így biztosítjuk azokat a közszolgáltatásokat, amelyeket ha esik, ha fúj mindenképpen biztosítani kell" - fogalmazott Budapest főpolgármestere.

Karácsony megjegyezte, az önkormányzatok számára nem nagyon van mozgástér, mert a legtöbb közszolgáltatás kritikus infrastruktúraként működik.

Jelentem, hogy a fővárosi önkormányzat nem nagyon fog bezárni semmit

- közölte.

Botka László, Szeged ellenzéki vezetője viszont arról beszélt, biztos, hogy a város nem tud 20-25 százalékot megspórolni az energiakiadásain anélkül, hogy néhány intézményt ne zárjanak be.

"Szegeden az energiabeszerzés közepén tartunk, az év végéig van három szerződésünk, tehát ha tetszik január 1-jéig rendben vagyunk. Most zajlik az energiabeszerzés, gázban mi is, mint a többi település önkormányzata, közel 10-szeres árat kaptunk. A következő két hétben dől el, hogy a városi költségvetésben jóval nagyobb tételt jelentő áramnak mennyi lesz az ára" - mondta.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere elmondta: az önkormányzati szolgáltatások két csoportját állapították meg. Az egyikbe azok tartoznak, amelyeket mindenképpen fenn kell tartania a városnak, és nemcsak az emberek, a családok miatt, hanem a gazdaság működése érdekében is: ilyen a bölcsőde, az óvoda, a szociális intézmények, a háziorvosi szolgáltatás, a közétkeztetés, valamilyen szinten a közösségi közlekedés és a közvilágítás, amit nem kapcsolnak le, de korlátoznak.

A szolgáltatások másik csoportjához, ha nem érkezik kiegészítő támogatás az államtól, akkor "hozzá kell nyúlni", így a színházak, sportcsarnokok, uszodák téli nyitvatartásához.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!